Téves Rendelések Étterme – ahol valószínűleg teljesen mást kapsz, mint amit kértél

 

A japán mentalitás, a japán emberek hihetetlenül precízek, ugye, hogy mindannyian lesokkolódva hallgattuk a híreket, melyek szerint bocsánatért esedeztek az utasokhoz a vonattársaság dolgozói, mert egy-két perc késéssel érkezett a jármű. Hihetetlen itthonról, ugye?

Ehhez képest mégis működik egy olyan vállalkozás, ahol lehet hibázni, sőt, erre épül az egész koncepció. Ez a Téves Rendelések Étterme, ahol kinézhetünk bármit az étlapról, rendelhetünk, aztán vagy azt kapjuk vagy nem. Ennek ellenére szeretik a vendégek a helyet.

Itt ugyanis az összes pincér idős és demens. Azaz igyekeznek megjegyezni, hogy mit kért a vendég, de ez nem mindig megy.

Az étterem ötlete akkor jött Shiro Oguninak, a tulajdonosnak, amikor egyszer egy idősek otthonában ebédelt. Ő is mást kapott ott, mint amit rendelt. És mit csinál egy vendég, ha téved a pincér? Felháborodik. De nem Oguni, aki akkor belátta, hogy az öregedés természetes folyamat és nem kellene, hogy emiatt elszigetelődjenek az idősek. A gondolatból tett lett és közösségi adakozással létrehozta az éttermet, ami empátiára és elfogadásra is tanítja vendégeit. Megmutatja, hogy az Alzheimeres emberek is hasznos tagjai a társadalomnak, akiknél látjuk, hogy vannak „hibáik” csúnya szóval, de ezeken felül lehet kerekedni. A betegeknek pedig önbecsülést ad és saját korlátaikkal is segít együtt élni.

 

Olvasd el ezt is:

Élet és étel Japánban

Japánban borravaló helyett origamiznak

Egy álom miatt töltik a japánok a karácsonyt egy gyorsétteremben

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: Kyodo News, Dining Guide