Szerintem – ezért hülyeség az 52 hetes spórolási kihívás

52 hetes sporolasi kihivas

 

Év eleje van, ilyenkor jönnek a fogadkozások, hogy most aztán leszokom a cigiről, lefogyok, spórolni fogok, MINDEN más lesz.

Ilyenkor bukkan fel mindig az 52 hetes spórolós kihívás. Lényege, hogy fogsz egy befőttesüveget, amibe első héten bele raksz 100 forintot, majd minden héten 100 forinttal többet, így év végén összejön kb. 140 ezer forint. Az emberek meg osztják az erről szóló posztokat mintha muszáj lenne. Én meg fogom a fejem, hogy de miéééért? Ez megint olyan hülyeség, amit mindenki ész nélkül osztogat, mintha emiatt valami virtuális piros pont járna.

Maga a spórolás hasznos és kell és persze ez a módszer is vezet(het) eredményre, de ebben a formában nem tartom életszerűnek.

Miért?

Például mert hetente kell belerakni egy-egy összeget, ami mindig növekszik. A magyar emberek többsége havonta kap fizetést, tehát kb. felesleges hetente sz@rakodni vele, miért nem havi egy összeg, aztán kész? Ráadásul, mivel hó vége felé fogy az a pénz, kevésbé reális, hogy akkor kerüljön be a bödönbe a nagyobb összeg.

Mert januárban nevetségesen kicsi összeg kerül bele, ellenben decemberben, amikor az emberek a legtöbbet költik, akkor a legnagyobb. Januárban még tartanak a fogadkozások, lement a karácsony, nem költünk olyan sokat, talán a fűtésre megy el nagyobb összeg, de több kerülhetne a spórolós üvegbe. Utána meg múlik a tél, azért lesznek kisebbek a költségek. Majd nyártól a nyaralás miatt és ősztől a kezdődő iskola és utána a fűtési szezon miatt egyre több pénzt kell kiadni, ergo a spórolás is csökkenhet ezek miatt.

Ha a 140 ezer forintot leosztjuk 12 hónapra, az kevesebb mint 12 ezer forint havonta. Azt belerakod hó elején, fizetéskor az üvegbe/borítékba vagy egyszerűen nem veszed le a számládról, máris nem lesz túl nagy összeg év végén. És ha tényleg nem nyúlsz hozzá, akkor az már meg van spórolva, nem további 3 hét önuralmán múlik a sorsa.

Ezek miatt azt gondolom, ez azoknál működhet jól, akiknek amúgy nincs szükségük az ilyenfajta pénzrakosgatásra.

Ha én csinálnám, havonta raknék el vagy egyenlő összegeket – amit a fizetésem százalékában határoznék meg. De nem csinálom, én alapból spórolós vagyok, szóval nem kell ilyen “trükkökhöz” folyamodnom, egyszerűen nem érzem a késztetést, hogy az összes pénzem elverjem 🙂

Ti mit gondoltok erről a módszerről?

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂



3 thoughts on “Szerintem – ezért hülyeség az 52 hetes spórolási kihívás”

  • Már nagyon sokan átutalással kapjuk a fizetésünket. Egyszerűen a bankszámlánk mellé nyitunk (ingyen) egy takarékszámlát, és megbízzuk a bankot, hogy X összeget minden hónapban utaljon rá. Olyan lesz, mint egy hiteltörlesztés. Persze, csak ha tudunk nélkülözni valamennyi összeget. Ha pedig eljön az év vége,(vagy hirtelen kell egy nagyobb összeg) bármikor felszabadíthatjuk.

  • Ez a fajta üveges megoldás valóban nem jó. Néha nekem is volt olyan ötletem hogy egy kis dobozba aprókat dobáltam majd jött egy véletlen kiadás és máris üres lett a doboz:-)) Nálam is az általános takarékosság elve működik és természetesen a kényszer mert más megoldásom nincs! BUÉK!

  • Mi már évek óta egy 3 literes üvegbe egyszerűen kiürítjük folyamatosan a pénztárcánkat és beledobunk minden apró pénzt, igaz néha csak 2 évente tellik meg, de már nagyon jó dolgokat vettünk belőle.. például így lett crosstrainerem
    Vagy elhatározzuk mire gyűjtjük vagy ha beváltjuk dől el..
    Természetesen a legtöbbször készpénzzel vásárolunk így biztos marad aprópénz..
    Ezt a minden héten ennyit meg ennyit tegyünk bele nem látom jó ötletne. De a spórolás mindenképp jó..