Élet és étel Algériában – interjú egy magyar muszlimával 1.

 

Algéria

 

 

Hamarosan itt a Ramadán (2015-ben június 18 és július 17 közötti időszakra esik.). Szerintem az emberek többsége körülbelül annyit tud róla, hogy a muszlimok vallási ünnepe és egész nap nem esznek, nem isznak. Érdekelt a téma, az ünnepi ételek, étkezési szokások miatt is érdekes lehet, hát gondoltam, hogy írok erről egy bejegyzést, ekkor jutott eszembe, hogy van egy ismerősöm, aki személyes élményei alapján tudna róla mesélni. 

Így született meg az első interjú a blogomon. Sosem csináltam még ilyet, izgultam/izgulok is, hogy elég érdekesek-e a kérdések, bár a válaszokban teljesen biztos vagyok, hogy azok. Eredetileg csak a Ramadánról és az ételekről írtam volna, de aztán nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá az ottani életre is, ebben a bejegyzésben főként erről olvashattok, a következőben pedig az ételekről, de mindkét részben lesz kicsit mindkét témából 🙂

 

Interjúalanyom Bea, vagy az Iszlámban felvett nevén Nour, akivel jó pár évig munkatársak voltunk, aztán egyszercsak azt hallottam róla, hogy külföldre költözött …

Algéria étel

 

 

Hol élsz?

2008 óta Algériában.

Algéria

 

Hogyan kerül egy magyar nő Algériába?

Azt hiszem, a legtöbben a szerelem áldozatául esnek 🙂 Velem is ez történt, s bár annak a szerelemnek már vége, az igazi szerelmem Algéria lett, azt hiszem, örökre rabul ejtette a szívemet 🙂 de természetesen a férjem a másik felem! Gyönyörű ország, elképesztő természeti adottságokkal, kedves, segítőkész emberekkel, hagyományőrzéssel.

Algéria étel

 

Mennyire volt könnyű beilleszkedni ebbe más kultúrájú, más hagyományokkal, szokásokkal rendelkező világba? Könnyen befogadtak?

Istennek hála, nagyon könnyen ment. Ismerek olyan magyar lányt, aki képtelen volt Algériában maradni. Mert igen, teljesen eltérő kultúra, szokások. Ezt nehéz elfogadnia annak, aki más közegben nőtt fel. Azt szoktam mondani, hogy Algériát és egyáltalán az egész arab kultúrát, mentalitást vagy elfogadod kompromisszumokat kötve, vagy fejvesztve menekülsz 🙂 S van az az opció, ami nálam következett be, hogy az első pillanattól kezdve úgy éreztem, ide tartozom, mintha ide születtem volna, csak az elmúlt harmincakárhány évet véletlenül máshol éltem le. Megmagyarázhatatlan érzés volt, mely a mai napig bennem él. Annyira könnyen magamévá tettem a kultúrát, a szabályokat, mintha mindig is ezt kerestem volna egész életemben. Biztosan ismered azt az érzést, hogy keresed a helyed, tudod, hogy valami hiányzik az életedből, csak nem tudod megfogalmazni, mi is az. Van, aki így éli le az életét, de nekem szerencsém volt, én megtaláltam azt, ami boldoggá tesz. Mintha mindig is ezt kerestem volna. Az algír emberek nagyon nyitott gondolkodásúak és szívűek. S nem tagadom, vannak családok – mert hallottam ilyet -, ahol nem szívesen fogadták az európai feleséget. De én nem láthatok bele mások életébe, így hát nem tudhatom, valójában milyen ok állt a háttérben az elutasító viselkedés mögött. Mert amit én tapasztaltam, az az óriási vendégszeretet, érdeklődés és nyitottság. Itt is vannak rossz és jó emberek, kedvesek és gorombák, mint mindenhol a világban. Csak az arányok nem ugyanazok!

Nagyon könnyen befogadtak, általában úgy érzem magam, ha új helyre látogatok, mint egy vendégprofesszor. Mindig kiselőadást kell tartanom. Legutóbb tavaly nyáron voltam jó néhány esküvőn – mert nyaranta ez futószalagszerű esemény, s itt a meghívás is úgy zajlik, hogy ha találkoznak veled az utcán, akkor megemlítik, hogy „Amúgy szombaton megnősülök, gyere a vacsorára!” 🙂 S általában ilyenkor hamar középpontba kerülök, mert látszik, hogy nem arab nő vagyok. Körbevesznek, kérdezgetnek, leültetnek, körbeülnek és mivel sok érdekes történetem van az első algériai időkből, így hamar jókedv alakul ki. A végén kellemetlenül érzem magam, mert már-már én vagyok a középpontban, nem a menyasszony 🙂 Nagyon sok helyen jártam Algériában, a vendégszeretetet mindenhol tapasztaltam.

Algéria

 

Mivel foglalkozol, hogy telik egy átlagos napod?

Algériában a nők dolgozhatnak, általában irodai, tanári, orvosi, asszisztensi állásokat töltenek be. Üzletben nem nagyon dolgoznak és olyan helyen sem, ahol sokáig tart a munkaidő. De a muszlim családokban nem kell a nőnek munkát vállalnia. Viszont ha megteszi, akkor minden jövedelem az ő tulajdona. Azaz nem kell a család fenntartására fordítania. De a legtöbb nő, ha a férje képes eltartani, akkor inkább otthon van. Ugyanis úgy tartják, hogy ha egy nő napi 8 órát dolgozik valahol, azután meg elmegy egy óra az utazással oda-vissza, szalad a gyerekért, aztán haza, főz valamit vacsorára, majd beesik az ágyba, akkor nem lehet teljes értékű nő…  Ha a napjából  10 óra kiesik a munkája miatt, akkor nem tud 100 %-on teljesíteni mint anya és feleség. Mert fáradt, és mert nincs idő játszani, tanulni a gyerekkel, meleg, tápláló ételt tenni az asztalra, tisztán tartani a lakást, vendégeket fogadni és nem utolsó sorban nem lestrapáltan, hanem csinosan várni haza a munkából érkező családfőt. Ezért legjobb megoldás, ha a nőnek csak a családdal, az otthonnal és a konyhával kell foglalkoznia. Őszintén szólva, ez sokkal több munka, mintha egy irodában ülnék, de örömmel teszem.

Algéria étel

Az átlagos napom úgy néz ki, hogy elsőként kelek, elkészítem a reggelit, nekiállok takarítani, ha bonyolultabb ételt szeretnék ebédre, akkor nekikezdek annak az előkészítésének. A férjemmel megreggelizünk, ő elmegy dolgozni, majd délig csak a főzéssel kell foglalkoznom. De ebbe a kenyérsütés is beleszámít 🙂  Ha ott van a család, akkor azért menet közben is kell készíteni ezt-azt, mert valaki mindig éhes, még a reggeli után is. Ha pedig vendég toppan be… akkor tényleg őrültek háza lesz, mert készülni is kell és vele is foglalkozni kell 🙂 Ebéd után gyakorlatilag van néhány szabad órám. Nekem sajnos nincs gyerekem, de akinek van, az ilyenkor vele/velük foglalkozik. Nálunk elég nagy a család, így sok gyerek sürög-forog körülöttem, van aki anyunak szólít, így sohasem unatkozom én sem. Kora délután látni sok nőt az utcán, ilyenkor találkoznak, sétálnak, nézelődnek, vásárolgatnak. A férfiak, akik tehetik, pihennek egy kicsit, majd visszamennek dolgozni. Ha otthon marad vagy más családtagok is vannak, akkor délután még van egy kávézós/teás óra, ilyenkor mindenki leül, kávéznak, teáznak, sütiznek, beszélgetnek. Ezután kezdem el a vacsora készítését. S miután megvacsoráztunk, már a férjemmel foglalkozom, mindenkinek szabadfoglalkozás van 🙂

Algéria kávé

 

Mi volt a legfurcsább dolog, amit Algériában tapasztaltál?

A legfurcsább az volt, amikor sétáltam az utcán és vadidegen idős asszonyok odajöttek hozzám, szó nélkül megöleltek, puszilgattak és kérték, imádkozzam értük 🙂 Először azt hittem, itt mindenki kicsit dilis, de legalábbis fura 🙂 Majd kiderült, hogy valamit láttak bennem, ki tudja, mit…

Ami talán nem is helyes válasz a kérdésedre, de nagyon meglepődtem, hogy mennyire összetartóak, és hogy mennyire központi szerepe van a családnak. Lassabb az élet, nem szaladnak a pénz után, az a fontos, hogy egységben legyen a család. Nem azt mondom, hogy ez egy csoda ország, mindenki jól él, és happy. Nem, vannak nélkülözők vagy szegényebbek, itt is vannak napi gondok, de az élethez és ezzel együtt a gondokhoz, megpróbáltatásokhoz való hozzáállásuk teszi az életet mégis könnyűvé. Nem siránkoznak, panaszkodnak, elfogadják a rosszat is, mint Istentől származó próbatételt és megpróbálnak tanulni belőle. Kicsit szomorú, hogy számomra, aki Európából érkezett, FURCSA, hogy ilyen szorosak a családi kötelékek. Itt nem csak a szűk családra gondolok, ami nálunk pl. 45 fő nagyszülők nélkül, hanem unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, másodunokatesók, a nagypapa anyósának a testvére, mindenki tud a másikról, látogatják egymást rendszeresen! ez nagyon jó. A vendég általában nem jelenti be, ha meg szeretne látogatni, ezért sütemény minden háznál mindig van, a váratlanul betoppanók vendégül látására. Tavaly pl. egyszer csak kopogtattak. Kinyitom az ajtót, és mint a mesében egy nagyon idős, törékeny nénike állt a kapuban. Köszöntöttem, ő meg bejött. Nem tudtam, ki ő. Egyedül voltam otthon, kávét szolgáltam fel neki, ebéddel kínáltam. Leültem mellé, de nem nagyon beszélt. Felhívtam a férjemet, hogy igazából nem tudom, hogy ki, de egy idős asszony ül a nappalinkban és nem beszél, jó volna, ha hazajönne, mert lehet, hogy nem is hozzánk akart jönni ez az asszony, eltévedt stb. A nénike kicsit zavartnak is tűnt. A férjem hazajött és melegen üdvözölte a nagymamája nővérét. Közben én elkezdtem sütni a kenyeret a vacsorához, őt is vendégül láttuk. Majd ottmaradt másnapig. Másnap reggel csak a hűlt helyét találtam, pedig elég korán kelek minden nap. Nagyon fura volt. Később aztán visszahallottam, hogy ez a kicsit zavartnak tűnő, csendes asszony, nagyon is friss elméjű és jó megfigyelő, mert a család más tagjainak ecsetelte, hogy milyen serény asszonyka vagyok, és milyen szívesen fogadtam, na és milyen kenyeret sütöttem….. 🙂 Tanulság: soha ne higgy a látszatnak és ne feltételezd, hogy a majd 100 éves idős ember már úgyis csak a maga kis világában van elmerülve! 🙂 Azért kicsit sajnáltam, hogy nem mesebeli lény volt, és így nem is kérdezett rá, hogy jótett helyébe jót várj alapon, nem kívánnék-e valamit…. 🙂

A mentalitásról órákig tudnék mesélni, de csak két rövid történetet említek, s azt hiszem, ezek önmagukban sok mindent elmondanak.

Egy nap, mikor már egy ideje kint éltem, megkívántam a rántott borjúlábat. Megemlítettem anyósomnak, aki másnap reggel el is ment és hozott nekem (a történet szempontjából kevésbé fontos, de muszáj elmesélnem, hogy Magyarországon, csak bementem a henteshez, vettem borjúlábat, amit hófehéren, szépen megtisztítva, feldarabolva vihettem haza. Ehhez képest amikor anyósom a kezembe nyomta a táskát, abból négy hatalmas lábszár kandikált ki, úgy ahogy mondom, nem átvitt értelemben, nem túlozva, valóban szőröstül-bőröstül, sőt! patástul 🙂 Azt hittem, azonnal elájulok, pláne, hogy fogalmam sem volt, most ezzel mit is kellene kezdenem. Azt már nem részletezem hogyan, de megoldottam a feladatot és vacsora is lett belőle 🙂 ) De ott tartottam, hogy amikor anyósom a házunk elé ért, a táskája füle leszakadt, a táska pedig a földön landolt. Éppen akkor ért a ház elé az egyik szomszéd, aki segített anyósomnak felnyalábolni a vásárfiát. Este, mikor elkészült a vacsora, anyósom egy jó adaggal kiszedett egy külön edénybe, és megkért, vigyem át annak a szomszédnak, aki segített neki. Mikor rákérdeztem, miért, azt mondta, hogy azért, mert amikor segített neki a táskával, valószínűleg látta annak tartalmát. Lehet, hogy ő is szereti a borjúlábat, talán most meg is kívánta, de lehet, hogy nincs pénze, nem tud venni magának.

S ami szintén beszédes: anyósom nyaranta a nagy hőségben mindig lefagyaszt 5-6 db másfél literes műanyag flakonnal tiszta ivóvizet. Reggel aztán mindet megfogja, és a környező boltokba viszi, oda, ahol tudja, hogy nincs hűtő. Azért, hogy annak az árusnak a nap folyamán legyen, ami oltja a szomját. Elgondolkodtató hozzáállás. A gyerekeket is arra tanítják, hogy önzetlenek legyenek, a buszon ha éppen csokit majszolnak és van egy másik gyerek is, akkor azt a darab csokit megosztják a másikkal.

Nagyon tetszik, hogy otthon is szép ruhákban vagyunk  nem csupán az utcára öltözködünk.  A nők otthon is odafigyelnek az öltözködésükre, sminkjükre. Sőt, otthon figyelnek rá igazán, hiszen nem másoknak akarnak tetszeni az utcán, hanem otthon, a férjeiknek.

Algéria ruha

Furcsa még a tájegységenként változó állatvilág. Korábban a panellakásban maximum a denevér volt számomra az egzotikus állat, itt viszont találkozni például nálunk gyíkokkal, melyek a kinti helyiségekbe előszeretettel jönnek be. Ez sokszor okoz riadalmat a kinti magyar lányok körében, sok sztorit hallottam már. Szinte mindenki felverte már a ház csendjét egy ilyen állattal való találkozáskor. Ez nekünk furcsa, de hiszem, a férjeknek és  a családnak pedig mi vagyunk furcsák, mert nem értik, miért kell sikongatni egy kis állat láttán 🙂

 

Mi az, ami legjobban hiányzik Magyarországról?

Őszinte leszek, nincs ilyen. Persze a családom. Ja és a Túró Rudi és a gesztenyepüré 🙂 De ezeket már elkészítem magam is otthon.  Csak időigényesebb. S a tyúkhúsleves 🙂 Itt nincsenek azok a zöldségek, amelyek nélkül nem lehet jó magyar húslevest készíteni. De mással kapcsolatban nincs hiányérzetem. Sajnos akkora a kontraszt, hogy már nem tudnám elképzelni az életemet sem Magyarországon, sem más európai országban. Már csak a pénz után szalad mindenki, akivel beszélek csak panaszkodik, mindenki csak a maga dolgával foglalkozik, fásultak az emberek sok a gáncsoskodás, rosszindulat, a „ki ha én nem” vagy az „én jobban tudom” attitűd. Ezek nem hiányoznak.  S nem azt mondom, hogy mindenki ilyen, de minden évben, mikor hazalátogatok, sajnos ez a tapasztalatom. Viszont általánosítani sem szeretnék,  mert az nem is tükrözné a valóságot.

 

 

A folytatásért kattints ide, itt megtudjuk, hogy zajlik a Ramadán, milyen ételeket esznek ilyenkor és még algír édességek receptjeit is megtanulhatjuk.

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

 

 

 

 

 



2 thoughts on “Élet és étel Algériában – interjú egy magyar muszlimával 1.”