Répás pogácsa

Repas pogacsa

 

Ez egy majdnem lábujjtörős répás pogácsa. Persze nem azért, mert a kemény lett és ráesett a lábamra, ugyanis nagyon-nagyon puha a tésztája.

Még februárban salsafesztiválra indultunk Temesvárra és ugye nem indulhatunk útra „hamuban sült pogácsa” nélkül.  De mikor is kell elkezdeni az ilyen kelesztős-hajtogatós pogácsát, mint indulás előtt pár órával … és még bepakolva sem voltam. Mit tesz ilyenkor az ember? Rohangál a konyha és a szoba között. Az egyik ilyen „kirohanásom” alkalmával nem sikerült teljesen eltalálnom az ajtórést és rúgtam egy übergigabrutálhatalmasnagy „kapufát”. Kislábujjal.  (szinte hallom, hogy felszisszentek :D) Ezután belső talpélen tudtam csak sántikálni, bedagadt … szép kezdet egy 3 napos táncos programhoz. Így az elejét sajnos nagyjából ki is kellett hagynom, de szerencsére 2. naptól azért már tudtam táncolni (menni még sántikálva :D).

Na, ennyit a közjátékról, próbáljátok ki ezt a pogit, jó nagy adag lesz belőle, de olyan pihe-puha, gyorsan elkapkodós fajta.

Ja, a receptet szüleim a szentendrei Skanzenben kapták, akkor sokat kellett volna várni, így nem tudták megkóstolni. Mondjuk most sem 🙂

 

Répás pogácsa – Hozzávalók:

1 kg liszt

25 dkg vaj vagy 20 dkg zsír (én vajat használtam)

1 csapott ek só

2 tojás

5 dkg élesztő

5-6 közepes sárgarépa (30-35 dkg)

kb fél l tej

 

Répás pogácsa – Elkészítés:

Az élesztőt kevés cukrozott langyos tejben felfuttatjuk.

A répákat meghámozzuk és közepes lyukú reszelőn lereszeljük.

A lisztet elmorzsoljuk a vajjal/zsírral és sóval, beletesszük a répát, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, tojások sárgáját és a tejet. A tejből ne az egészet öntsük bele egyszerre, függ a répa nedvességtartalmától, hogy mennyi kell belőle. Puha tésztát kell kapnunk.

A tésztát fél cm vastagra nyújtjuk. Az alsó részét a tészta harmadáig visszahajtjuk, a felső részét erre rá. A jobb és bal oldalát behajtjuk középre. Letakarjuk és hagyjuk kelni egy fél órát.

Ugyanezt megismételjük még kétszer.

Ha megvolt a 3x-os hajtogatás és fél-fél óra kelesztés, kb. 2 cm vastagra nyújtjuk és kiszaggatjuk. A tetejét megkenjük a megmaradt tojásfehérjével.

180 C-ra előlegetített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

Kb. 3 tömött gáztepsivel lesz belőle.

 

 

Ha más sós harapnivalókat is kipróbálnátok, ide kattintva 15 másik receptet is találtok.

Konyhalál Facebook-oldalhoz itt tudsz csatlakozni! 🙂

 

 

Repas pogacsa

Repas pogacsa



1 thought on “Répás pogácsa”