Grado, a kis Velence – ételek és élmények

A hosszú (külföldi) utazásmentes időszak után az első utunk Olaszországba, Gradoba vezetett. 4 napot töltöttünk el az olasz kisvárosban.

Mielőtt felmerült volna úti célként, én nem is hallottam Gradoról, pedig Olaszország hozzánk legközelebbi részén található és gyönyörű (na jó, minden olasz városka gyönyörű) és lagúnái miatt kis Velenceként emlegetik.

Grado Észak-Olaszország keleti csücskében, a Trieszti-öbölben, az Adriai-tenger partján fekvő kis város, a térség leghíresebb fürdőhelyeinek egyike. A település autóval két középkori úttá alakított gáton megközelíthető festői szigetváros. Az egyik gáton Aquileia felől, míg a másikon Monfalcone felől közelíthetjük meg a kis Velenceként is emlegetett várost. Budapesttől 600 km-re található, ez 6-6 és fél óra autózást jelent.

Április 7 és 10. között voltunk Gradoban és környékén, szerencsénk volt, mert bár két napra esőt jósoltak (és 4 nappal korábban itthon havazott), végül csak egy délután, este esett, akkor viszont beleadott mindent. Szerencsére, így csak egy kicsit tudta keresztülhúzni az előre eltervezett programjainkat.

Grado

Szuper szállást (Riviera Apartman) sikerült foglalnunk Grado egyik lagúnájának partján és az óváros szélén, a tengerpart pedig az utca végén kezdődött, így minden nap csodás kilátásban gyönyörködhettünk és bármi helyi programot szerettünk volna, minden ott volt a közvetlen közelünkben. Olcsónak is számított a többi ottani apartmanhoz képest, hátránya, hogy nem tudtunk mellette parkolni, bár az az egész városban nehéz ügy, keresgélni kellett, ha meg akartunk állni. Na, meg hiányoztak az angyalkák a faliképekről, mert amikor kiválasztottuk a neten, akkor ez alapján emlegettük, de mire odamentünk, már más festmények kerültek ki 🙂

Az óváros „szokásosan” gyönyörű, ódon házak, szűk sikátorok, beugrók, köves utcák, hatalmas templom, közben kedves kis kávézók, éttermek.

A lagúnák közül az egyik mellett a nagyobb hotelek, a másik (az apartmanunk melletti) a halászok terepe, az egyik oldalát hívják a halászok utcájának, ahol rengeteg hajó parkol, ha éppen befejezték a halászatot. Itt van a nagybani halpiac is, plusz itt vacsoráztunk egyik este a Zero Miglia halétteremben.

Egy másik este teljesen random a La Ciacolada pizzázóba ültünk be, ahol extra finom nápolyi pizzát ettünk, extra kedves kiszolgálás mellett.

Harmadik este szakadó esőben kinéztünk az egyik kb. 200 méterre levő éttermet, ahová átfutottunk, ott nem volt hely, így a közelség döntött és „áteveztünk” a szomszédjába, a Trattoria St. Luciaba, ami meglepő módon drágább volt, mint a halas étterem, de finom ételeket sikerült itt is választanunk. (Az átevezés nem is lett volna annyira idézőjeles, mert előző este a GPS azt javasolta a lagúna túlpartján levő étteremnél, hogy menjük el addig a magasságig a mi partunkon, majd „valahogy” menjünk át a túloldalra. Nem részletezte, hogy hogyan…)

Reggelit első nap a házunk alatti bárban, a Bar Bombenben ettünk,

majd egy tengerparti apartmanház teraszán – ott, ahol a delfinkémlelő tengeri szobor van (itt nagyon viharos volt az idő, ami el is múlt, mire befejeztük az evést),

harmadik nap pedig az óvárosban a templom mellett (LádelaCesa) – ez volt a legfinomabb, itt kaptunk pisztáciakrémes croissant (amit ők briósnak hívnak) és teljes mértékben levett a lábunkról.

És még egy street food ebéd is összejött teljesen véletlenül, mert egyik nap voltak kint utcai sütögetők, én valamilyen szicíliai szendvicset ettem, malacsülttel, sült hagymával és valamilyen savanyúságszerűvel. Erről nem készítettem fotót, csak amikor a végét egy sirállyal megosztottam.

A tengerparti szakasz nagyon nagy, a strandok homokosak, simán lehet kisgyerekekkel is fürödni, ráadásul nem is lesznek „egymás szájában” az emberek a part hosszúsága miatt. Van fizetős stand és ingyenes is. És van gyógyfürdő is, ott viszont nem jártunk.

Érdekessége még a tengeren átvezető autóút, ami kicsit talán félelmetes, mert elég magasnak tűnik az úthoz képest a víz szintje és kicsit olyan, mintha elárasztotta volt a földeket a belvíz.

A napok nagy részét kirándulással töltöttük, ezeken a helyeken jártunk. Nem kell sokat autózni, hamar találunk mindenhol látnivalókat.

Trieszt

Triesztben csak egy gyors kávéra és fagyira volt időnk és pár utcán végiggyalogolni. Rögtön feltűnt, hogy a Balatonhoz képest milyen „óriássirályok” vannak itt, amik persze meglehetősen közel repültek az emberekhez.

A pisztácia már itt „beakadt” nálunk a pisztáciafagyiban, de aztán szinte mindenhol pisztáciás dolgokat kerestünk.

Kikötői parkolásunkkor először azt hittük, hogy nejlonzacskóval van teledobálva a tenger, de kiderült, hogy most van a medúza virágzás, amikor ezek az átlagosan 40 centiméteres, de van, hogy akár másfél méteres állatok csapatosan a part közelébe gyűlnek.

Portopiccolo Sistina

Portopiccolo egy luxus üdülőhely, ami kevésbé fogott meg. A szezon még nem kezdődött el, így elég kevesen voltak. A régiesre tervezett, de új apartmanok sokasága, a türkizzöld víz, a már kikötőben álló néhány hatalmas yacht látványa úgy tűnt, mintha egy film díszlete lenne. Ha tele a luxuskikötő, akkor azért biztosan több néznivaló van.

Aquileia

Aquileiat az UNESCO az emberiség kulturális és archeológiai öröksége részének nyilvánította. A római birodalom egyik legfontosabb kikötője és egyik legnagyobb városa volt. Fő nevezetességét a XIV. században befejezett bazilika rejti, melyben szinte teljes egészében épen maradt mozaik látható a padlózat egészén. Mellette egy múzeumi részben is hasonlóan épségben levő mozaikpadlót láthatunk hatalmas területen, illetve a régi kikötőn is végigsétálhatunk a fasor övezte úton.

Palmanova

Palmanova egy csillag alakú erőd belsejében található kisváros. Közepén hatalmas főtér, ahonnan el is láthatunk a város 3 kapujához. Palmanovát a Velencei Köztársaság alapította 1593. október 7-én, mint modern katonai erődöt. Mérnöki pontossággal tervezték meg a szabályos kilencszögű, helyenként 40 méter vastag városfallal körülvett települést. A főtéren érdemes benézni a XVII. században épült katedrálist. 1960-ban a várost nemzeti műemlékké nyilvánították.

Itt ültünk be ajánlásra a Caffeteria Torinese étterembe, ahol egy NAGYON újhullámos lasagnét sikerült választanom, amit azóta is emlegetünk. Finom volt, de nem erre készítettem ott a gyomromat.

Udine

Udine Friuli Venezia Giulia régió történelmi székhelye, a hajdani Velencei Köztársaság egyik legjelentősebb települése volt. Hatalmas, velencei gótikus és reneszánsz stílusban épült palotáról híres. A Piazza Libertan kezdtünk, ami tele van gyönyörű épületekkel, szobrokkal, de mi azt állapítottuk meg, hogy kicsit olyan, mintha csak odatoltak volna egy csomó mindent, de nem egységes az egész.

Itt találkoztunk Kingával (Kinga Semperger Sommariva), aki pár éve már Udinében él, az Egy kis Itália blog szerzője és a régió turisztikai szakértője, szervezője, marketingese és még ki tudja, mije… 🙂 Velünk töltötte a délutánt, mesélt egy csomó mindent az ottani életről, az ő vezetésével ültünk be Biquadro Degustauione Grosmi kávézba és kóstoltuk meg a Caffé shakerato, ami jéggel összerázott kávé, a rázástól hab képződik benne. Nem gondoltam volna, de nagyon finom. Amire viszont nem kellett rábeszélni, az a pisztáciakrémmel töltött sütőben sült fánk, isteni szintén.

A városban sétáltunk még egy sor és meglátogattunk néhány kis üzletet is. Egy kávézóban beinvitáltak, hogy nézzük meg az üzlet feletti magánlakásukban levő régi freskót. Egy nagy gyűjtemény is volt mellette mindenféle régi tárgyból.

Cormons

Cormons egy dimbes-dombos borvidék városkája, ahol fő célpontunk az Alimentari Tomadin nevű kisbolt volt, amit persze, nem úgy kell elképzelni, mint egy itthoni sarki non-stopot, hanem kínálatilag mint egy legmenőbb delikáteszt. Itt kóstolhattunk mindenféle sonka, szalámit, sajtfélét.

Casanova-kastély

Cormons mellett, Capriva del Friuliban található az 1200-as években épült Castello di Spessa, amit, mivel Casanova ott írt szonetteket (többet között) inkább Casanova-kastélynak hívnak. Gyönyörű, ápolt kertje és további épületei mellett egy extrán gondozott golfpálya is tartozik, ami tovább szépíti a látványt. Körülötte mindenhol szőlő és szőlészetek vannak. Aki elég mélyen a pénztárcájába nyúl, az meg is szállhat a kastélyban.

Cividale

Cividale Friuli tartomány legszebb kisvárosa, a kétezer éves városnak a hangulata miatt is érdemes sétálni az utcáin. A longobárd templom és a smaragdszínű Natisone folyó és felette a híd adják legfőbb látványosságát. Innen minket hamar elzavart az eső.

Grado és környéke mindenképpen látogatásra érdemes. Közel van, minden van, amit csak kívánhatunk egy nyaralás vagy utazás alkalmával, mindezt elérhető áron (azért drágábban, mint itthon, de nem vészes az árkülönbség). Bár úgy hallottuk, hogy nagyjából így is „teltház” van Gradoban a szezonban és nem is szeretnének tömegturizmust, ha résen vagyunk, biztosan lehet találni még elérhető szállásokat. Ha nem a strandolásra koncentrálunk és a tavaszi elő- vagy az őszi utószezonban megyünk, akkor is bőven lesz programunk.

Gradoban készült Rúzsa Magdi egyik klipje is, ahol elég sokat lehet látni a városból és szerintem meg is hozza a kedvet hozzá.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook-oldalához, ne maradj le semmiről!

Oszd meg

Csiripeld ki