Szerintem – Miért elvárás még mindig a borravaló fizetése?

borravalo

 

Ha az ember étterembe megy, tudja, hogy az étlapon feltüntetett árak felett még borravalót is fizetnie KELL. De miért?

Általában az szokott lenni a válasz erre, hogy azért, mert a pincér kiszolgál, valamint kedves és előzékeny velünk.

Na, ezzel több problémám van.

De nem az, hogy miért kell nekem 10 ezer forint helyett 11 ezret fizetnem a 10 %-os borravalóval együtt.

A pincérnek az a feladata, hogy kiszolgáljon, valamint kedves és előzékeny legyen a vendégekkel. Emiatt alkalmazza az étterem tulajdonosa. Nem azért, hogy csak leb@szarintsa elénk a tányért. Ez a munkakör ezzel jár. Tehát nem azért kell jó fejnek lennie, hogy majd én a végén több pénzt hagyjak ott az asztalon, hanem azért, mert ez alap.

A szokásos indokok között szerepel az, hogy szegény pincéreknek kevés a bére és ők a borravalóból élnek meg. Most ehhez nekem, mint vendégnek mi közöm van? Akkor a főnökkel kell úgy megállapodni, hogy csak magasabb bérért megy oda dolgozni vagy lehet más munkát is keresni.

Tudtad? A borravaló több száz éves hagyomány, bár eredetileg szerződések megkötésekor adták. Az üzlet megköttetését legalább egy liter bor elfogyasztásával ünnepelték, ennek a fedezésére szolgált, melyet törvény írt elő. A törvényi kötelezettség később megszűnt, a hagyomány viszont azóta is él.

borravalo

 

Félreértés ne essék, nem az van, hogy nem akarom kifizetni azt a 10%-ot, hanem más „jogcímen” akarom kifizetni.

Sokkal elfogadhatóbbnak találnám azt, hogy az a kb. 10% borravaló be lenne építve az ételek árába és kész, annyit fizetek, mint amennyi az árlapon van. A pincér meg rendesen kihozza az ételt, mert ez a dolga – mint ahogy a szakácsé az, hogy finomra megfőzze. Az ételek árába beépített 10%-ból pedig a tulaj kifizetné a pincért, amit eddig a vendégek tettek meg. (Persze, értem én, a borravaló után nincs semmi adófizetési kötelezettsége a cégtulajdonosnak, azzal sokkal jobban jár, hülye lesz „papírosan” csinálni, amikor így is működik, ráadásul látszólag alacsonyabbak az árai is…)

Egy öszvérmegoldás a kötelező szervízdíj, amit sokan összetévesztenek a kötelezően adandó borravalóval. Pedig ebben például a mosogatás, tálalás költsége van benne, a borravaló ettől független – bár nyilvánvaló, hogy ha van szervízdíj, akkor kevesebb borravalót hagyunk (vagy egyáltalán nem). Viszont a szervízdíj is egy plusz elemként szerepel az étlapon és a számlán, holott ugyanakkora százalékot számolnak fel minden elfogyasztott ételre, italra. Sokaknál előfordul, hogy észre sem veszik, hogy a számlán már fel van számolva a szervízdíj és tudtukon kívül így duplán adnak borravalót (az étlapon egyébként kötelező feltüntetni, ha az étterem szervízdíjat számol fel, illetve annak mértékét, ami maximum 15 százalék lehet).

Én utálom az ilyen zsebbe fizetős dolgokat, jaj, mennyit kell adni, jaj, hogyan adjam oda (ez mondjuk nem az éttermezésre vonatkozik, hanem mondjuk egy orvosnak átadott boríték esetén), legyen egy árlista, hogy konkrétan mi mennyi és én azt annak tudatában megvásárolom, kifizetem. Annyit, amennyit kell, nem kevesebbet, de nem is többet.

Aztán lehet mondani, hogy csak irigy vagyok, mert hiába foglalkoztam tizenvalahány évig ügyfelekkel, vevőkkel, még kedves is voltam (néha :D) mégsem merült fel senkiben egyáltalán, hogy borravalót adjon, mert elvégeztem a dolgomat. Mondjuk, jobb is, elég kínosan éreztem volna magamat…

De tudom, hogy ez nem fog változni mostanában, marad a borravaló, a tenyérbe rejtett apró és a zsebbe dugdosott boríték is.

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook-oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 



1 thought on “Szerintem – Miért elvárás még mindig a borravaló fizetése?”