A bükki füvesember 6 tanácsa álmatlanság ellen

bukki fuvesember almatlansag

 

A legbosszantóbb dolgok egyike az, amikor fáradt vagy, végre ágyba kerülsz, ott viszont álmosság volt-nincs, a szemed kipattan és nem tudsz elaludni. Majd egyre jobban felhúzod magod azon, hogy közeledik a (mindig túl korai) felkelés időpontja, kevés időd marad pihenni és persze ez sem tesz jót az elalvásnak. Mindig azt mondták, számoljuk a bárányokat, majd attól jönnek az álommanók. Hát, nekem több nyáj átszámolása után sem jöttek… Mindig irigyeltem azokat, akik bárhol, bármikor el tudtak aludni, reggel pedig mindig az óra kelti őket, mert nekem legtöbbször azt sem sikerült kivárnom, hiába hajnali fél 6-ra volt állítva (ellenben ebéd után nem okoz nagy problémát egy durmolás, naná, valamikor be kell pótolni a hiányzó esti adagot).

Ha egy-egy éjszaka nem tudsz elaludni, annak számtalan oka lehet. A napi stressz felpörgetett vagy másnap lesz valami várt vagy éppen rettegett esemény, lehet, hogy csak az időjárás változik vagy valami nehezet ettél lefekvés előtt. Néhány ilyen nappal (éjszakával) nincs is probléma, de ha tartós a dolog, akkor súlyosabb bajokhoz is vezethet, csökken a teljesítményünk, stresszesek leszünk, koncentrációzavar és ingerlékenység, akár depressziós tünetek is jelentkezhetnek. Ilyenkor természetesen orvoshoz kell fordulni, mert komolyabb betegségek is okozhatják az álmatlanságot.

Ha viszont csak néha forgolódunk álmatlanul, akkor érdemes a gyógyteákat bevetni. A bükki füvesember, azaz Szabó György hatféle növényt ajánl a probléma orvoslására.

A nyugtató hatású növények természetesen alváshoz is bevethetők.

A citromfű az egyik legenyhébb hatású, idegnyugtatásra, depresszióra is hatásos lehet. Iható délelőtt is, alvászavar esetén pedig este, lefekvés előtt is.

A levendulatea is enyhe hatású, ennek illóolaja is nyugtató, altató tulajdonságokkal bír.

Az orbáncfű is igen kiváló gyógynövény idegességre, depresszióra és így a nyugodt alvást is segíti. Ennek alkalmazásánál már érdemes kikérni az orvos véleményét is, mert egyéb hangulatjavító szerek hatását befolyásolhatja.

A macskagyökér az egyik leghatásosabb nyugtató gyógynövény. Stresszoldó, idegességre, álmatlanságra, migrénes fejfájásra is ajánlott. Csökkenti az idegességből adódó magasabb vérnyomást is. Antidepresszánsokkal, altatókkal, alkohollal együtt nem alkalmazható.

A komló, a sör alapanya is idegesség ellen, stresszoldásra, nyugtatóteaként, enyhe altatóként fogyasztható. Nem hiába alszanak be a férfiak egy-egy jó sörözés után.

A fekete ribizli levele stimulálja a kortizoltermelést, ezáltal jó stresszoldó, és alvást segítő teakeverékekben is felhasználható.

 

A bejegyzést a Bijó Szakáruház támogatta, ahol sok egyéb mellett az alvási problémáidra is találsz megoldást.

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook-oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂

 

Címlapkép: Komka Péter/MTI