Rizsázzunk – melyik rizst mire és hogyan használjuk?
A rizs az emberek 60 százalékának fő táplálékát jelenti. Magyarországon főként köretként esszük, Indiában és Kínában a kenyér szerepét is betölti.
Míg korábban volt A RIZS (egyfajta volt kapható és kész – legalábbis én így emlékszem), az utóbbi nagyjából tíz évben megjelentek a különlegesebb rizsfajták is az itthoni üzletekben, de sokan nincsenek tisztában vele, mit mire érdemes használni és hogyan kell elkészíteni.
Basmati rizs: Nagyon hosszú szemű, aromás, illatos rizsfajta, a neve is azt jelenti szanszkritül, hogy illatos. Barna és fehér változatban is kapható.
20 percig kell főzni, ez az idő csökkenthető, ha előzőleg beáztatjuk.
Íze jellegzetes, állaga lágy, a szemek nem hajlamosak az összetapadásra. Ideális köretként, vagy indiai ételek, curryk mellé.
Ennek van a rizsek között a legalacsonyabb glikémiás indexe, tehát a szénhidráttartalma lassabban szívódik fel, így cukorbetegek, diétázók számára ez a legjobb megoldás.
Vörös rizs: A vörös rizst csak hántolják, ezért sokat megőriz eredeti tápértékéből. Két fő fajtája van, a hosszú szemű red cargo, amit Thaiföldön termesztenek, és a közepes szemű butáni vörös.
A főzési ideje 15-20 perc.
Enyhén rágós, ezért érdemes fél órára beáztatni annak, aki a puhább rizseket kedveli. Íze a barna rizsére emlékeztet, de van egy jellegzetes, földes aromája.
Jázmin rizs: Van barna és fehér változata is. Jellegzetes, virágos íz és illatjegyei vannak, enyhén diós utóízzel. A szemek a főzés során egymáshoz tapadnak.
A főzési ideje nagyjából 20 perc. A legjobb ízhatást akkor érhetjük el, ha a fehér rizsnél kevesebb vízben készítjük el, egy adag rizshez egy-másfél adag vizet adva. Sült és gőzölt rizsnek is ideális.
Ez a rizs rendelkezik a legmagasabb GI-vel. Konkrétan 109, ami a tiszta glükóznál is több. Bár bővelkedik A és B vitaminban és antioxidánsokban is, komoly vércukor-ingadoztató hatása miatt fogyasztásánál érdemes visszafogni magunkat.
Fekete rizs: A fekete rizs színét az antocianin tartalma adja, egyébként ettől lesz a cékla és a vöröskáposzta is színpompás. Elsősorban édességekhez használják, erősen diós aromája van.
A főzési ideje 60 perc.
Rizotto rizsek: Főzés közben krémes állagot kap, de a szemek mégsem főnek szét (az olasz tésztákhoz hasonlóan al dente, azaz fogkeményre főzve az igazi), ezért alkalmasak rizottóhoz vagy tejberizshez.
Calrose rizs: Ragacsos állaga miatt sushihoz használják.
Vadrizs: Ez valójában nem rizs, hanem egy fűféle termése, de ugyanúgy használható, mint a pergősebb rizsfélék.
Főzési ideje hosszabb kb. 50 perc.
Íze igen intenzív, ezért a leggyakrabban valamilyen rizsfajtával elkeverve fogyasztják. B-vitamin, niacin és riboflavin tartalma magas, ráadásul teljesértékű fehérjeforrás, tartalmazza az összes aminosavat, kiemelkedően egészséges rizshelyettesítő. Ez is gluténmentes.
A rizsből készítenek rizstejet, rizslisztet, rizstésztát, rizsecetet, rizspálinkát és rizsbort is. És nem csak növény termését használják, hanem természetesen a szalmáját is, melyből zsákok, kalapok, kosarak lesznek.
A bejegyzést a Bijó Webáruház támogatta, ahol rengetegféle rizst, illetve abból készült terméket találsz.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂
You must be logged in to post a comment.