Japanika – étteremteszt

 

Úgy indultam el a Japanikába, hogy oké, menjünk, de nem szeretem a sushit. De aztán teljesen máshogy jöttem haza. 

Vannak, akik alapvetően elutasítják a sushit, mert nyers hal, brrrr… Nekem ezzel nincs bajom, inkább a rizs nem annyira kedvencem és valahogy az eddig kóstoltaknak nem volt túl sok íze, ha lehet ezt mondani. A Japanika megmutatta, hogy lehet ezt máshogy is és egészen európai ízlésre hangolt falatkákat is kaphatunk.

A Japanika Budapest egyik legjobb kilátással rendelkező helye, a Bazilika szomszédságában helyezkedik el a Szent István téren. Megmondom őszintén, ez nekem erősen azt sugallta, hogy így inkább a külföldiek pénztárcájához igazodik, de egy közepes árszinten lakhatunk itt jól.

A Japanika egy nemzetközi étteremlánc, amely meglepő módon nem japán érdekeltségű vagy Japánból indult, hanem Izraelből. Ott annyira sikeres, hogy a helyi fiatalok inkább Japanikába mennek, mint Mekibe. Európában pedig a tavaly nyitott budapesti étterem az első.

Az étlapon többségében sushit találunk, de vannak előételek, saláták, levesek, grillételek és desszertek is. A sushit akár mi magunk is összeállítjuk a saját ízlésünk szerint, itt készségesen segített a pincér is, hogy mivel mit és milyen szempontok szerint javasol. A japán konyha önmagában szinte garantálja a glutén- és laktózmentességet, de könnyen összeállíthatunk olyan menüsort is, ami akár vega vagy vegán is. Így nagyon jó megoldás az étterem olyan társaságoknak is, akik között van allergiás, diétázó, de a többiek sem érzik azt, hogy ez „nagyon mentes” kaja. Ez a mi társaságunkban mindig okoz némi problémát, hát most ezt a kérdést kipipálhatjuk. 🙂

Na és mitől változott meg a véleményünk a sushiról? Egyszerűen úgy kombinálják az alapanyagokat, hozzávalókat, hogy sokkal közelebb áll a mi ízlésvilágunkhoz. Nekem a legnagyobb befutó a lazacba tekert, majd bundában kisütött maki, amit aztán melegen tálaltak. Szóval igen, ez teljesen más, mint amit elképzel az ember, ha azt mondják, sushi.

Aki pedig a nyers haltól tart, annak megnyugtató lehet, hogy minden egyes nap friss hal jön, nincs fagyasztás, nincs másnap felhasználás. 

A japán konyhára jellemzően katonás rendben, gyönyörűen tálalva érkeznek a fogások (amit a fényviszonyok miatt a fotókon sajnos kevésbé tudok visszaadni, de inkább nézzétek – és kóstoljátok – élőben!

 

Japanika 

1051 Budapest, Szent István tér 11.

honlap: www.japanika.hu

facebook: www.facebook.com/japanikasushibar

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂