Ilyen volt a konyhád a 80-as években
A nosztalgiázás folytatódik!
Az Ezeket ettük a 80-as években 1. része és 2. része után nézzük meg, hol is ettük ezeket vagyis hogyan néztek ki a konyhák 30-40 évvel ezelőtt, a 80-as években.
A konyhabútorok designjánál nem fukarkodtak a színekkel! A miénk fehér-piros volt, természetesen semmi felesleges csicsa, sima felületek… Pont befértek a szűkös panelkonyhába is.
És voltak, akiknél még a nagyszülők bútora volt meg, általában halványzöld színben. Mamáéknál is ilyen volt, tartozott hozzá egy felnyitható tetejű kis pad is, az most már az én konyhámban van.
Ha lenéztél a padlóra, ezt láttad.
…vagy ezt (sorry, a képen a mi macskánk kicsit kitakarja a frissen „fodrászolt” fülével)
Bármilyen is volt a konyhabútorod, a tetején szinte biztos, hogy volt egy ilyen gyűjtemény.
A konyha- (vagy lakás)ajtódon alap, hogy ilyen színes szalagfüggöny lengedezett.
Ha nem főztél, ebben hordtad az ételt a menzáról.
És ilyen tányérból etted meg.
…vagy ilyenből.
Az ételt leöblítetted ebből a pohárból ivott málnaszörppel…
…amihez ilyen szifonból töltötted a szódát.
Kávét csak ilyen poharakból lehetett inni.
De előtte meg kellett főznöd a kotyogós kávéfőzőn (sokan most is csak erre esküsznek)…
…de főzés előtt meg is kellett darálni.
Ha nem ittad meg mindet, termoszban magaddal vihetted. Fagyit is sokszor vittünk haza termoszban.
Pohárkészlet hordozható tartóval.
És a műanyag bögre 😀
Ha végeztél az ebéddel, felbontottál egy csomag szalvétát, amiből legalább felét félre kellett tenni a szalvétagyűjteménybe és cseréhez mások szalvétagyűjteményébe. Dr. Bubós, Ursulás, az a kövér kutyás (nem jut eszembe a neve), meg a napocskás koktélos nekem is volt!
Ha bevásárolni mentél, csak fogtad a műanyag szövött táskát…
vagy a műanyag öntött táskát…
…vagy a hálós szatyrot. Ebbe minden belefért a görögdinnyétől a karácsonyi halig.
Otthon betetted a holmikat a Lehel hűtőszekrényedbe.
A legjobb melegszendvicset ezzel készítettük. Koleszos koromban sokáig ez volt az egyetlen főzőeszközünk. Mondjuk nem is volt igényünk másra 😀
Robotgép – a konyhabútorhoz passzoló színvilágban. NDK turmixgép, a kivehető ajtós… 🙂
Kézi habverő. Pont ilyenünk volt. Kellett ám tekerni!
Rézmozsár – ilyenünk nem volt, viszont sok konyhában látni lehetett.
Ez nálunk is ott lógott a konyhafalon.
Jellegzetes volt ennek a szálas teának a doboza, amiben aztán jól lehetett tárolni például a cukrot.
Ebben a teatojásban főzhetted meg.
A mosogatótálcán ott állt ez az evőeszköz-szárító.
A főzéshez a hozzávalókat ilyen mérleggel méricskélhetted.
A só alap, hogy ilyen tartóban volt.
Valaki használta valaha a szamovárját?
Főzés közben szólt a rádió.
Klasszikus fémtölcsér.
… és üvegnyitó. Aztán jöttek a csavaros tetejű üvegeket, amiket nem lehetett kézsérülés nélkül kinyitni, néha még azzal együtt sem…
Zománcozott tál.
Vájling. Tárolási helye: a falra akasztva.
Tepsi – kívül piros, belül márványos.
Ha elfáradtál, előkaptad a pilleszéket és leültél rá. És ha egy kicsit hintáztál, akkorát borultál vele, mint a ház.
Mosogatószer – rajta a Kiváló Áruk Fóruma logó.
Ha nem otthon ettél, a menzán ilyen (mindig zsíros) fémtálcára szedhetted az ebédet.
Kirándulásokon ilyen összecsukható pohárból ittál, ami nyilván akkor csuklott össze magától, amikor volt benne folyadék. Nekem az iskolai tisztasági csomagomban is ilyen volt.
Kanálgép.
Turista só, de ez volt sok helyen otthon és menzán is.
Gyerekkorunkban pedig ilyen konyhával játszottunk. Olvasd el a Facebook oldalamon levő kommenteket is hozzá! 🙂
Ha a lakás/ház többi részére is kíváncsi vagy, nézd meg, milyen volt a fürdőszobád a 80-as években, a a régi játékaidat itt biztosan megtalálod, az iskolai emlékeidet pedig itt elevenítheted fel!
Biztosan bőven lehetne még folytatni a listát, szerinted miket hagytam ki?
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂
Forrás: KlasszX80s-90s
68 thoughts on “Ilyen volt a konyhád a 80-as években”
You must be logged in to post a comment.
Jaj ez nagyon tetszett! Egy kis nosztalgiázás sosem árt 🙂 Köszi, hogy összeszedted.
Örülök, ha sikerült régi emlékeket felidézned ennek segítségével 🙂
A robotgépet RG28-nak hívták 🙂
És nekem ikonikus még az ovis (utána lett otthonra is) autós és cseresznyés bögre és tányér is 🙂
Az RG 28- as volt a legjobb! 1978- bán vásárolták a szüleim . A gép 2017-ben tért örök nyugalomra. Sokat kibírt!
Szia! Én még mindig ezt a melegszendvics sütőt használom.
A „robotgép” nekünk még megvan, elég jól szuperál 🙂
Nagy részt tényleg ezek voltak minden konyhában, de azért a rézmozsár egy kicsit erős :D:D
A szomszédomnak még Sparheltja is volt, na az a nem mindegy 😀 (bár ő a 90-es évek végén járt a 90-es éveinek elején 😛 )
Azt a melegszendvics sütőt mondjuk a mai napig visszasírom, valahogy semmi nem tudja helyettesíteni 😀
Petrekin Dávid: A melegszendvics sütő ma is kapható. Bár kicsit gyengébb benne a fűtőszál, de így is tökéletes. 🙂
Comfort-1 grillsütő néven keresd.
Nalunk is szinte minden targy megtalalhato volt, sot, en meg sparhelton foztem, de volt egy egylapos rezsonk is 🙂
Nem is olyan régen Én is vettem egy ehhez hasonló melegszendvics sütőt a Camponában, de azt megjegyzem, hogy ez azért nem annyira jó, mint ami a képen látható. 🙂
Jaj!Micsoda felhozatal.:-)Szinte minddel találkoztam.Akkoriban nem nagyon volt más.De az az igazság,hogy a mai eszközök amellett,hogy többet tudnak,esztétikusabbak is jócskán.A kávéfőzőt láttam repülő üzemmódban,a szifon alja egyszerűen levált szörnyű hangzavar közepette.Szóval kalandos hely volt a konyha.(biztos ettől van,hogy az a kedvenc tartózkodási helyem:-))
MIntha a szüleimnél jártam volna 😀 Konyhabútor stimmel,konyhai eszközök a falon mai napig ezt használják,az NDK robotgépet jóanyám szilveszterkor felrobbantotta,le is csapta az egész házban az áramot,pedig igén lett volna 30 éves 😀
Hát nekem a műanyagok kivételével, meg is vannak. Pedig a konyhám át lett alakítva párszor már, de ezeket nincs szívem ki dobálni. És a Lányom szalvéta gyűjteménye! Hát az valami csoda. Nem tudom hány ezer db. Örülök ennek az össze állításnak nagyon.
Nekem még ilyen retró konyhám van bár már kiegészülve egy-két modernebb darabbal. Imádom, minden kézre esik és otthonos, majd teszek fel képeket!
Még ma is kapható ezek közül több termék.
Ezt lehet fokozni az aalumínium evőeszközökkel az alumínium lábassal a falvédővel, és még számtalan dologgal!! Nagyon szép emlékek! Még van egypár dolog amit ma is használok!! Köszönöm a nosztalgiázást! Lehetne még sokáig sorolni a dolgokat amit vagy használunk még mais vagy őrizzük!!
Még ma is ezt a robotgépet használom,ilyen kávéfőzőben főzöm a kávét,a nagy fehér zománcos tálban gyurom a tésztát.Meg an még a szamovár is és sok minden az itt bemutatott tárgyak közül.
Jaaaj, és még: Stollwerck tejkaramella. Aztán később a Stollwercktől a Roulette, olimpia, harlekin, tango szeletek. A google-ban kép is van hozzá.
Eszembe jutott, hogy a Milka csokinak is mennyivel „hangulatosabb volt a csomagolása a papírral és a sejtelmes sztaniollal, mint most ez az egyen-műanyag kabát. Pfujjj
Több dolgot még ma is használok. Kiegészítésként említeném a kobyhai asztalon a szőtt terítőt a faalon népművészeti tányérok
Több dolgot még ma is használok. Kiegészítésként említeném a kobyhai asztalon a szőtt terítőt a falon népművészeti tányérokat.Köszi az emléket.
Erről eszembe jutott, mit hagytam ki, pedig bele akartam tenni: a viaszosvászon terítőt!
Ezek a tárgyak ma is köztünk élnek. Kulcsfogalom:”A TELEK”
Tényleg a tárgyak nagy része átköltözött a hétvégi házakba, nyaralókba 🙂
Igen még Én is elég sok régi dolgot pl. a pilleszékből, amit a mai napig még mindig használok, ebből még van 3 darabom és nagyon szeretem, ilyen régi mérleggel mérem ki a süteményhez valókat, a kávé darálót meg kristálycukor és a mák darálásához használom, és nem utolsó sorban ugyanilyen robotgépet Édesanyám még az NDK-ban vette, még a mai napig szuperul működik. Ja még van 3 db vájlingom is a régi időkből. Megjegyzem, hogy 40 – 50 éve használt dolgok sokkal, de sokkal jobbak, tartósabbak, mint a mostanában gyártott termékek, nem éri meg a javítttásuk, jó pénzért lehet másikat, másmilyent venni. 🙂
Nagyapáméknak habszifonjuk is volt 🙂 szuper nosztalgia
Anyósnak meg ilyen narancs szekrénye vanég mindig 😀
Hogy régen milyen tartósra készítették a dolgokat, az is bizonyítja, hogy a fent említett melegszendvicssütő anyukáméknál is még mindig kitűnően működik! 🙂 Volt egy „matricás” korszak, akkor ezeket a konyhabútorokat úgy tették egyedivé, hogy matricát ragasztottak az ajtók közepére. Ebből került a pilleszékek ülőkéjére is. 🙂 És megemlíteném még a fémtálcákat is, amiknek vagy autós vagy Hajdúszoboszlós volt a mintája, szerintem ilyen is volt minden konyhában. 🙂 Remélem, lesz ilyen összeállítás a lakás többi helyiségéről is! 🙂 🙂
Tényleg akkoriban nagy szám volt a matrica, gyűjtöttük mi is 🙂 És került belőle sok helyre, a bútorokra, ajtókra, amit aztán soha többé nem lehetett levakarni … 🙂
Örülök, hogy tetszik az összeállítás, mivel ez alapvetően egy gasztroblog, és bár a receptek mellett megengedek magamnak némi kitekintést főzős-konyhai témakörben, de itt nem tervezem a lakás többi részét bemutatni, de talán egy másik blogon még elképzelhető … 🙂
Magamból kiindulva, aki nem receptre, hanem erre a cikkre találva jutottam erre az oldalra, és emiatt regisztráltam, lehet, hogy mégis csak össze kellene állítani még pár ilyen cikket, mert biztos, hogy nagy sikere lenne és sok új látogatót vonzana ide. És úgy, mint én most, utána megnéznék a jó kis recepteket is. 🙂
Ndks turmixgèp, abrosz, falvèdők, a règi jo öreg fehèr zöld faszèkek asztalok stb
Ide lehetne még sorolni a fèm hus daràlot vagy fa sodrofàt a fa sodrofa lappal a jo kis tüzhely gyùjtòt
Fém húsdaráló és sodrófa vidéki piacokon, vásárokban tuti fellelhető!
Gyufa
Ja ès a pirosas fözőedènyek fehèr lukacsos tèsztaszürők evőeszközök
Fantasztikus ez az összeállítás. Én az apósoméktól kaptam ilyen sárga konyhabútort csak a fogantyúja fehér kör lakú. A vejling a tepsi, és a diódaráló megvan még. Összecsukható poharat a kínai boltban vettem.Véletlenül láttam meg, csak egy darab volt belőle. Várom a többi képet is nagyon jó nézni őket.
hát a régi palacsinta sütő?rengeteg holmit ma is használunk,jó,hogy lehet kapni,de az eredetei darabokból is van,főleg a szülőknél.de nagyon jók voltak,és ma is müködnek.
Fábri örülne ennek a dizájncenternek Nekem is jó pár dolog meg van még
Szerettem a dizájn centereket, volt egy régi kocka Ladát bemutató, az volt az egyik legjobb 🙂
Kedves „előttem” szólók! Nagyon „aranyosak” a képek! Viszont: A „VÁJLING” felett közvetlenül egy zománcos „TÁL” van… Azt pedig a konyhaszekrényben volt szokás tárolni… 🙂
Igazad van, az valóban tál. Javítom, köszönöm szépen! 🙂
Elolvastam a kommenteket, remélem nem ismétlek. 🙂 Emlékeztek a cikória kávéra? Az iskolában volt tejeskávé amit ebből főztek. Amikor beléptem az épület ajtaján, már akkor érezni lehetett a szagát. Szerintem iszonyú büdös volt. 🙂
Elnézést, rossz helyre írtam a hozzászólásomat, nem figyeltem, mivel egymás után olvastam a két blogot. 🙂
Kávéfőző másik elterjedt típusa volt a 80-as években a Pluto.
A konyhaszekrény tetején nem feltétlenül italosdoboz gyűjtemény volt. Sokaknál befigyelt az üveggyűjtemény is: jugoszláv Vinjak és társai 🙂
Mézes korsó kimaradt, meg a csíkos bevásárlószatyor.
A centrum varia készletben is volt kávéscsésze, az volt a vasárnapi szett 🙂
A bonyhádi fazekak is piros-márványosak voltak, nem csak a tepsi.
🙂 Rézmozsár még ma is a konyhám éke,a réz habüsttel együtt. A szendvicssütő mindmáig használatos a kotyogóval egyetemben 🙂 A tepsi nem stimmel,az enyém nem piros,hanem barna zománcú kívül – még mindig hadrendben.Vájlingom vajszínűben van- még mindig.A szódás szifon a habszifon párjával az alu éthordó mellett a kamra-zugban még megvan.A kék szegélyes menzás tányér kocsonyás tálként mai napig használatos, a menzás alu tálca szintén napi használatban.Egyedül a szatyrok nem voltak a családban használatban. A többi pedig már az enyészeté…
Jó volt látni ezeket a régi dolgokat így együtt. Nekem még van működő gömb alakú szifonom is, A kék szélű tányérokat kerti partira használom. Mozsaram is van.
Alig féve hogy a cikkben is szereplő régi régi szendvicssütőnk meghalt (csak 30 éves volt). így neten kerestem egyet, a fotók alapján egész tiszta is volt. Nem ez volt a legolcsóbb, de mivel tisztának és megkíméltnek tűnt, megvettem 7000 -ért. Amit kaptam azt nem hiszitek el!! Egy zsír új sütő volt, saját szép dobozában, eredeti retro csehszlovák leírással. Gondoltam replika, mikor megkerült a garilevél is, 1982. GELKA!!! :)))
goo.gl/4yFKGq
Nem olvastam el minden hozzászólást, de hátha nem írták még: A szalvétán a dagadt kutya neve Gombóc. Kalán néni kutyája a Csip csup csodák című mesében. 🙂
Nagyon jó.Gyerekkorom emlékei.Örülök,hogy láthatom.Mindent szeretek ami régi.Köszönöm.
Eszembe jutott még három dolog, ami a 80-as évekbeli konyhákban jellemző volt: a fehér bútorlapból készült, piros műbőr ülőkés sarokpad, a konyhafülkéket az étkezőtől elválasztó ajtónyílásban a fagolyós (legtöbbször íves), lógós térelválasztó és az olyan falióra, ami úgy nézett ki, mint egy óriási karóra. Legtöbbször arany színű volt. 🙂 Gyerekkoromban a mamámnál is olyan szalagfüggöny volt az ajtóban, mint a fenti képen, és kislányként előszeretettel fonogattam össze hármasával a csíkokat, amiért a mama mindig morgott. 🙂
Ó ez fantasztikus!! Örök hálám! Majdnem mindenünk megvolt, mivel 60 éves vagyok (sajnos). Szenzációs volt végig nézni. Anyukámnak is meg fogom mutatni aki 78 éves 🙂 Köszönöm, köszönöm!!!!
Ez fantasztikus kirándulás volt:) És az a durva,hogy ezek a dolgok a mai napig működő képesek,pl a szendvics sütő,én a mai napig használom,ellentétben a mai dolgokkal,amik 10 év múlva már biztos nem fog működni,ez utóbbi nagyon szomorú.Ez ugyanúgy jellemző nem csak az elektromos cuccokra,hanem pl a konyhabútorra,anyukámnál megvan még a képen szereplő bútordarab,igaz nem piros volt,annyi történt vele,hogy átfestettük,de a mai napig jó.Meg a pille szék,tárolónak is megállta a helyét:)folyton szétszedtem 😀
Azért ezekben a konyhákban a fáradhatalan anyukák,mamák mindig főztek kevés volt a tartósítószeres étel,nekem ezekből még van eszemágában sincs kidobni a jól karbantartott dolgokat és igyekszem a családommal egészségesen étkezni.
Volt még fekete bördarabból készített légycsapó is . Én azzal sose találtam el a legyet .
Anyóstól kaptam a Kedvenc kàvédaràlót. Imàdom,neki annyi régi holmija van:)))
Aki szokott eladó/kiadó lakásokat nézegetni Pesten, rendszeresen részesül egy kis konyhai retróból. 🙂
Az itt szereplő kb 40 tárgy közül nálam,vagy a nyaralóban még jelentem 15 db még megvan!(pilleszék,számos bögre,(most az unokáké)grillsütő,naés az általunk „napocskás”-nak nevezett étkészlet stb)!
Rengeteg régi holmim van, nagyon jók.A kávédaráló és a piros termosz különösen a kedvencem 🙂
Nagyon jó! A legtöbb dolog-gép ma is működőképes. A maiakra ez már nem érvényes. Nekem tetszenek ezek a dolgok, visszahoznám. 🙂
Nekem is van jópár de még ide tartozik még a turmix meg a nyeles kukta a lánc bevásárlószatyor habszifon a zománcos teáskanna nekem még van belőle nagyon szeretem ezeket a tárgyakat időtálló!
Ide tartozik még a turmix a lánc bevásárlószatyor a nyeles kukta és a zománcos teáskanna a habszifon nekem még megvannak bagyon szeretem őket!A képeken látható tárgyakból is sok megvan ma is használom!
Az a bizonyos régimódi, halványzöld fiókos-üveges szekrény a kedvencünk volt! Lecsiszoltam, fehérre festettem és évekig az volt a gyerekszobában, amíg nem vehettem egy „rendes” szekrényt.Szépen belefértek a játékok, rajzok, társasjátékok, minden.Kb. 20 éve ajándékoztam egy régiségkereskedőnek, nem volt szívem kidobni.
Szervusztok! Tetszik a retro-válogatás. Lenne egy kérdésem. Volt-e Valakinek 2 személyes világoskék, vagy rózsaszínben kapható kotyogója? Az a kávéfőző kívűlről az említett színben „pompázott”, és recés volt. Kb. 1966-ban árulták az üzletben.
Remek összeállitás. Köszönjük. (megjegyzem a munkahelyemen 2016-ban is a látott szendvicssütővel készülnek a reggelik:))
Nagyon tetszik a cikk, egy apróságot kivéve. Ez nem a 80-as évek konyhája, sokkal inkább a 70-es éveké, bár tényleg vannak későbbi eszközök is.
Szent ég, mintha a szüleim konyhája lenne lefényképezve. 😀 De jó volt látni. 🙂
De jò ez a kis időutazás 🙂 koszonom szépen! pár retro dolgot gyűjtögették, mint a tejtarto is 🙂
Ezekből még egy kettő nekem is van. Konkréten Rakéta porszívó, minden nap használva. De kicsit fel tuningoltam… Akkor szinte egy életre gyártottak dolgokat. És milyen jó is volt…. 🙁
Óóó, de jó volt régen! Ha ilyen dolgokat látok, akkor szívesen visszamennék abba az időbe. Valahogy boldogabbak voltunk a kevesebbtől. Sokkal kevesebb dolgot lehetett kapni, de azok jók voltak. Hiányzik az az időszak!