Pompon torta

Pompon torta

 

Nem tudtam, milyen nevet adjak a tortának, elvileg én virágnak gondoltam a díszt rajta, de inkább egy pomponra hasonlít vagy egy használt mosogatórongyra.

FromJucinál láttam egy ilyen ennél sokkal szebb díszt egy most készített tortáján és tetszett az is rajta, hogy olyan szép letisztult volt, úgyhogy ezt én sem akartam túlcsicsázni.

 

A torta alapját az egyszerű gesztenyetorta adja. Ezt már számtalanszor megsütöttem, lisztmentes, tömény gesztenyeíz, kihagyhatatlan!

Ezt Unidec burkolattal fedtem be és ebből készítettem a díszítést is rá.

Egy kis részt megszíneztem pirosra, ezt enyhén benedvesítettem, erre ragasztottam, tapasztottam rá a „szirmokat”. Kis kígyókat sodrófával vékonyra nyújtottam (és még vékonyabbra kellett volna, úgy mutatósabb lett volna) és hullámosan egymás mellé rakosgattam. Nem baj, ha nem egyformák a csíkok (azért nagyjából hasonló szélességűek legyenek), nem kell szimmetrikusnak, pontosnak lenni, ennek a dísznek pont jól áll, hogy ilyen össze-vissza (hurrá!:)).

Ezzel köszöntöttem anyukámat anyák napján.

 

 

Konyhalál Facebook-oldal: itt!

 

image



2 thoughts on “Pompon torta”