Rántott laskagomba

rantott laskagomba

 

Sokáig a gombafogyasztásomat kizárólag csiperkére korlátoztam – csak azt ismertem, és annak olyan „gombaformája” volt… Aztán megismerkedtem a laskával is és kiderült, hogy sok esetben még jobban ízlik, mint a csiperke. Így, bár rántással csak ritkán állok neki „szórakozni”, mégis úgy döntöttem, hogy rántott laskagombát fogok enni.

A termesztett laskánál nem nagyon fordul elő szennyeződés, azt mondják, elég egy papírtörlővel áttörölni, esetleg egy puha kefével (pl. fogkefe) lekefélni, ahol látunk valamit, én azért lemostam, biztos, ami biztos. Csak kevés ideig tartsuk víz alá, különben megszívja magát és érdemes megszárítani, mielőtt panírozásba kezdenénk, mert elég könnyen „lecsúszik” róla az anyag.

Az elkészítésnél nem lesz nagy meglepetés…

 

Rántott laskagomba – Hozzávalók:

25 dkg laskagomba

8 púpozott ek liszt

2 tojás 

8 ek zsemlemorzsa

bors

olaj

 

Rántott laskagomba – Elkészítés:

A száraz gombát sózzuk, borsozzuk, majd panírozzuk: lisztbe, villával felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk.

Forró olajban mindkét oldalát megsütjük.

Papírtörlőre szedve leitatjuk a felesleges zsiradékot róla.

 

Te is gombaimádó vagy? Itt találsz további gombás recepteket.

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂

 

rantott laskagomba

Gombás étel? Most is az AMIGO – a mi gombánk szuperfinom gombájából készült!

Rantott laskagomba

rantott laskagomba

 

Forrás: Nosalty

 



1 thought on “Rántott laskagomba”