Élet és étel Olaszországban – interjú #2

 

Az Élet és étel sorozat ezúttal Ildikó segítségével Olaszországba kalauzolja az olvasókat.

Ez már a folytatás, az első rész: itt olvasható.

 

Mit esznek az általában az olaszok reggelire, ebédre és vacsorára? És te?

Reggelire bedobnak egy brióst (az olaszok a francia croissant briósnak hívják) egy kávéval vagy capuccinóval és esetleg, ha nagyobb az egészségtudatuk, akkor valami gyümölcslével is kisérik. Ez az átlag. Persze az egészséges életmód divatjának hulláma elérte őket is, most már sokan smoothie-t isznak és valami szofisztikáltabbat reggeliznek, de leginkább édeset és keveset. Szerintem keveset. Én reggel farkaséhes vagyok és sokat eszem. Édeset és sósat, akár együtt, kedvemtől függően és rengeteg gyümölcsöt vagyok képes reggel megenni, de csak reggel. Eléggé egészségtudatos vagyok én is, már hosszú évek óta, de a reggeli nálam szent. Amikor vendégül látom a barátaim, és nálam alszanak (gyakran előfordul), akkor van, hogy (szerintük) hatalmas reggelivel ébresztem őket. Van, hogy egy-egy ilyen hétvége reggelén került prosecco is az asztalra, és brunch lett a dologból, bevallom, ami az olasz barátaimnak furcsa, de engem nem zavar, mert látom, hogy élvezik, akárhányszor vendégül látom őket.

Ebédre főleg hétközben, valami gyorsat esznek, egy kisebb szendvicset vagy egy tál salátát nyáron, sárgadinnyét sonkával, vagy épp egy tányér tésztát, de leginkább kisebb adagot és gyorsan. Bár szinte mindenkinek van ebédideje – legalábbis azok közül, akiket én ismerek, látok – ritkán esznek hétközben hosszas ebédet vagy bármit, ami megterhelő. Azt mondják, tele hassal nem tudnak dolgozni, csak aludni, a sziesztából meg már kinőtt a társadalom. Délen kicsit más a helyzet, de itt északon ezt tapasztalom. A hétvégéken mindez változhat, akkor többen, hosszasan családdal, barátokkal ebédelnek, és/vagy vacsoráznak egy asztalnál ülve, átbeszélve az élet dolgait, meg egymásét persze. Én pontosan úgy ebédelek, ahogy ők, már megszoktam, hétközben nincs igényem nagyobb ebédre, általában valami salátát, vagy levest vagy rizottót eszek.

A vacsora más helyzet, itt elég fontos étkezés, el sem tudják képzelni legtöbben, hogy én hogyan tudtam élni, amikor egy kefírt vacsoráztam egy kiflivel este hatkor, akkor sem, ha az ebédem három fogásos volt. A vacsorát sokszor megelőzi az aperitivo, ami hét körül van. Minden bárban, ha más nem kitesznek olivákat, chipseket, mogyorót, néhány bruschettát és mini pizzát csipegetni az italod mellé, ami az aperitif. Munka végeztével, még vacsora előtt sok olasz megy „ape”-ra és onnan haza vacsorára vagy épp étterembe. Vannak olyan aperitivo helyek, ahol terülj-terülj asztalkám van a javából, bruschetták, tészták, rizottók, sonkák, zöldségek, tengeri finomságok, rákok, kagylók, polipsaláta és sajtok felsorakoztatásával. Ilyenkor kifizeted az italod és annyit eszel, amennyit akarsz, abból, ami a pulton van. Az ital általában prosecco, bor, sör, negroni, aperol spritz, negroni sbaglaito, de van, aki simán koktélozik, whiskyzik, gyümölcslkoktélozik akármi, csak egy pohár ital legyen. Erre általában van külön aperitivo menü is, mivel ilyenkor az ital egy picivel drágább, de nem vészesen. Én, ha aperitivo-ra megyek  általában prosecco-t iszom, ha alkoholt iszom, ha egyáltalán abban a periódusomban vagyok, hogy alkoholt fogyasztok.

Ezek után még sok esetben következik ugye a vacsora, főleg, ha több ital ment le korábban. Elég széles spekteumú étkezés náluk a vacsora, van, hogy egy pizza otthon, vagy egy saláta, de van, hogy barátokkal egy pizzériában egy pizza, vagy tészta vagy több fogásos komplett vacsora egy trattoriában avagy egy jellegzetes étteremben, mikor hogy. Tudni kell, hogy az egy pizza, is sok esetben nem csak az, még otthon sem. Az éttermekben van, hogy hoznak egy kis kostolót a napi finomságból, amit  a séf vagy házigazda kitalált, és megmaradt ebédről, vagy van egy extra rúd szalámi amit felvágnak és letesznek eléd pár szeletet amíg várod a vacsorád, a legtöbb esetben kerül bor vagy sör is az asztalra (a pizzát leginkább sörrel szokták kísérni az olaszok), és nagyon sokszor hangos beszélgetősek, nevetősek ezek a vacsorák. Az olaszok nem nagyon tudnak csendben ülni és enni némán. Szóval nagyapám egyik életre vonatkozó szabálya, hogy „magyar ember evés közben nem beszél”, itt kivitelezhetetlen.

Vannak barátaim, akik simán felhívnak és követelik, hogy legyen marhapörkölt nokedlivel, jönnek hétvégén vacsorára! Ilyenkor figyelnem kell, hogy legyen valami előétel és első fogás is, ami náluk nem leves, hanem tészta, de ugye a nokedli miatt én ezt kihagyom, ha marhapörkölt a menü és valami könnyebbet keresek. Persze ilyenkor a desszert sem maradhat ki, egy kis Limoncelloval (olasz citromlikőr) vagy Mirtoval (áfonyalikőr Szardíniáról) kísérve. Az olaszok szeretnek egy asztalnál leülni mindig és időt tölteni együtt én pedig szeretek úgy vacsorázni és enni, ahogyan ők. Azt vettem észre, hogy náluk ez valamiféle generációs szokás, ahogy az is, hogy mindig többféle étel van az asztalon. Azt mesélte egyszer egy déli idős hölgy, aki 10 éve a barátom volt (sajnos már nem él), hogy azért van ez, mert a nagy migrációt megelőző szegénységben sokat éhezett az olasz. Azt mesélte akkora volt a szegénység, az éhség, hogy amikor ő született 1913-ban közel egymillió ember hagyta el Olaszországot a szegénység miatt. Ő is állandóan kétszer annyit főzött, mint kellett volna. De istenien csinálta a rántott articsókát, a tiramisut és a ragu receptemet is tőle tanultam. (Istenem, de hiányzol Giovanna!)

 

Mi a kedvenced az ételeik közül?

Atyaég, minden! Nem tudok kedvencet választani, imádom az olasz konyhát, minden illatával, aromájával, ízével együtt. A pacalt nem szeretem, ahogy készítik és van északon egy egytálétel, amitől menekülök, a cassoueola, amiben kolbász, disznóbőr és oldalas van meg paradicsomos kelkáposzta (emellé van, aki tesz bele savanyú káposztát is, ha a hegyekből származik Dél- Tirol térségéből) répával, szárzellerrel vajon és olajon megfutattva. Elvileg szeretnem kellene, mert mindent imádok, amiben kelkáposzta van, de ez az étel egyszer sem aratott sikert nálam, bárhol kóstoltam. Talán, mert nem szerettem soha a disznóhúst. Ezen kívül mindent szeretek és mindent kipróbálok, akár többször is, mert mi van, ha csak azért nem ízlett valami, mert nem jól volt elkészítve?

Nagy kedvenceim a tészták pedig cölis vagyok, de ma már szinte minden étteremben van gluténmentes változata a tésztáknak, és vannak teljesen gluténmentes éttermek, ahol gyúrják a tésztát frissen, nem megveszik csomagolva. Itthon nálam mindig van tészta, de ma már sokszor én gyúrom magamnak. Imádom a házi tagliatelle tésztát vargányával vagy szarvasgombával, szeretem a Cacio Pepe-ét, ami spagetti reszelt juhsajttal és durván őrölt fekete borssal. Imádom a genovai trofie tésztát pesztóval és a spaghetti allo scoglio-t is, ami spagetti tészta tenger gyümölcseivel, és többféle verziója van, paradicsommal, calabriai paprikával, fehéren akár (ez azt jelenti paradicsom nélkül, a pizzánál is).

Kedvenceim még a pizzák is, de a vékony tésztájút érzem igazinak, kedvencem a fent említett rántott articsóka is Rómából, amin nem hagyományos rántás van, hanem tojás-(rizs)liszt-olaj keverékbe mártják majd úgy sütik ki, vagy ugyaninnen a coratella, ami bárány articsókával, hagymával, bár húst ritkán eszem inkább halas vagyok, igaz mostanában tartok zöldséges hónapokat is, amiko rnem eszem semmilyen állati eredetű ételt. Imádom a milánói rizslepényt, a sáfrányos rizottót, a polentát bármilyen feltéttel, de leginkább vargányagombával és ha reszelhetek rá szarvasgombát, máris úgy érzem mennyei boldogságban van részem. Imádom a gnocchit is és oda vagyok a simán grillezett radicchio-ért (bíbor színű hosszúkás cikória). Szeretem a szardíniát, ahogy kirántják vagy csak megsütik vagy elteszik olajban. Erről jut eszembe: minden évben teszek el szárított paradicsomot és cukkinit én is és olívabogyó függő vagyok, de sokak szerint gasztromániás is. Szeretek főzni és imádok vendégeket fogadni.

Viszont nem nagyon vagyok édesszájú, mostanában kezdtem el édesebb tortákat, sütiket is készíteni, de mindig szerettem a castagniaccio-t, ami egy gesztenyelisztből készült torta, vagy a tiramisut, de csak az eredetit, kávésan.

 

Egy átlagos olasz konyha alapfelszereltsége mennyiben tér el a magyarétól, ha eltér?

Nem hiszem, hogy eltér, ma már legalábbis nem, de elmondom, mi van az itteni konyhák legtöbbjében. Pizzavágó, kotyogós kávéfőző és bornyitó minden konyhában van még a szingli férfiakéban is, illetve normális a nyújtófa és a tésztagép. A nokedliszaggatót és mákdarálót hírből sem ismerik, de van helyette paradicsom pürésítő gép, hogy mindig tudjunk csinálni jó sok üveg paradicsomlevet és sűrítményt a tésztáinkhoz. 😊

Ami pedig az ételt illeti, alap a tészta, paradicsom és tonhalkonzerv legalábbis a legtöbb háztartásban, meg némi olívabogyó, parmezán és grissini, na meg extra szűz olívaolaj, szigorúan olasz olivából.

 

Köszönöm Ildikónak a válaszokat, ha több mindenre is kíváncsi vagy róla, tőle, kövesd a blogját!

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük