Bio, natúr, öko, mentes, kézműves, házi – mi a jó nekünk?

 

A kisebb üzletek mellett az élelmiszerboltok polcait is egyre nagyobb számban hódítják meg az egészséges(nek tűnő) élelmiszerek. Bio, natúr, öko, mentes, reform, kézműves, házi… – mutatják a feliratok. De mi mit jelent? Ezek feltétlenül jók számunkra?

 

Mitől lesz valami bio?

Bioterméknek csak az a késztermék minősíthető, amelyik vegyszermentesen előállított alapanyagok felhasználásával készül, illetve a termesztés során csak biológiailag lebomló, vagy természetes szereket használtak fel hozzá. Tilos az előállításuk során génmanipulált szervezeteket (vetőmag, egyéb szaporítóanyag stb.) és azok származékait felhasználni.

További követelmény a „bio” minősítéshez, hogy a termőföldet, amelyben az alapanyagokat termesztették, legalább három éve nem kezelték vegyszerrel.

A késztermék nem tartalmazhat semmilyen hozzáadott mesterséges anyagot. A késztermékekben az ökológiai összetevők aránya 95-100% és a maradék 5% is csak egy adalékanyag-listában szereplő, bioval nem helyettesíthető alkotó lehet.

A bio minősítéséhez végigkövethetőnek és ellenőrizhetőnek kell lenni termék teljes előállításának a termőföldtől a boltok polcaiig. Magyarországon erre két akkreditált szervezet van.

 

Mire figyeljünk a bioélelmiszerek vásárlásánál?

A csomagoláson szerepelnie kell:

az „öko” vagy „bio” szónak a termék megnevezése előtt – a reform, natúr, házi stb. szavak nem jelentenek garanciát semmire

az „Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó” kitételnek

az alkotórészeknek, itt a nem száz százszázalékos bio termékek esetében gyakran csillaggal vannak jelölve az ellenőrzött alkotórészek, és a nem bio alkotók mellett nincs csillag

az ellenőrző szervezet nevének és kódszámának, esetleg logójának (HU-ÖKO-01, HU-ÖKO-02)

 

Tévhitek?

 – Ami kukacos, az bio.

Nem. A kukacosság „elérhető” nem megfelelő vegyszerhasználattal is, illetve a biotermék helyes kezelés mellett sem kell, hogy kukacos legyen.

 – Ami bio, az egészséges.

Inkább egészségesebb. Sokféle feltételnek meg kell felelni, de bizonyos környezeti hatásokat nem lehet kiküszöbölni.

 – Több a vitamin a bio élelmiszerben, mint a „normálban”.

Valószínűleg nem. De a káros anyag kevesebb.

 – A házi mindig jobb.

A házi csak azt jelent(het)i, hogy valószínűleg kisebb mennyiségben, többnyire kézi munkával készült a termék, de ettől még nem bio! A „házi” szó használatára nincs szabály.

 – Ami bio, az hatóságilag ellenőrzött.

Érdekes szabályozás van erre Magyarországon. Az élelmiszerek és egyes kozmetikumok esetében ez igaz. De például bárki elnevezheti a papucsát biopapucsnak, ez semmi extrát nem jelent.

 

 

A bejegyzést a Bijó Webáruház támogatta. Elérhető a www.bijobolt.hu oldalra kattintva.

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂