Felrázva, nem keverve – érdekességek a Martiniről

érdekességek a Martiniről

 

Szereted a Martinit? És mit tudsz róla?

 

A  vállalatot 1847-ben 4 piemonti kereskedő Clemente Michel, Carlo Agnel, Carlo Re és Eligio Baudino alapította. A cég Turinban került bejegyzésre, mint vermut készítő üzem.

1851-től az alapítók már egy borkereskedőt – Alessandro Martinit és egy könyvelőt – Teofio Solat is alkalmaztak. Nem úgy tűnt, hogy az alapítók komolyabb terveket szőttek volna a jövőre nézve, ezért mikor az 1860-as években sorra elhaláloztak, Martini és Sola megalakították a Martini, Sola &Cia vállalatot 1863-ban. Bár ez a dátum szerepel a mai palackokon, a történet mégis onnantól igazán izgalmas, amikor abban az évben Luigi Rossi is csatlakozott a céghez.

Martini Sola Cia

Luigi Rossi 1828-ban született. Hamar úgy döntött, hogy a saját lábán szeretne megállni, ezért borkészítést és herbológiát tanult, majd rövid gyakornokoskodás után saját üzletet nyitott. Gyorsan kiderült, hogy remekül értett a gyógynövényekhez, nagyon jó érzékkel keverte őket, így nem csoda, hogy Martini és Sola is felfigyeltek rá. Tehát 1863-ban jött létre az a felállás, amit ma is ismerünk.

Ez az együttműködés nagyon gyümölcsöző volt, Martini és Rossi azon a véleményen voltak, hogy a vermutnak kifinomultnak kell lennie. Míg Martini a jó kereskedő, energikus személyiség remek nagykövete lett a márkának, addig Rossi minden erőfeszítését a tökéletes vermut megalkotásába fektette.

Az üzlet olyannyira beindult, hogy két évvel a együttműködés kezdete után már rangos díjat nyert a cég Dublinban, mely medál hatására alakult ki a márka címere, melyet az 1878-as párizsi fődíj megnyerése után annak alapján alakítottak ki.

1879 volt az az év, amikor a végleges viszonyok kialakultak. Sola ez évi halála után a cég Martini&Rossi lett.

Martini &Rossi

Luigi Rossi 1882-es halála után egyik fia, Teofilo csatlakozott a vállalathoz.

Erre a másodgenerációs időszakra a tengeren túli terjeszkedés volt jellemző. 1903-ra a Martini már 70 országban volt elérhető. Ezután nem sokkal, 1905-ben Alessandro Martini meghalt.

1922-ben egyszerűsítették a cégnevet a ma is ismert Martini-re, viszont népszerűségük továbbra is elismerésre méltó volt.

Mikor a harmadik generáció átvette a vezetést, a logó is megújult, de a népszerűség maradt.

A második világháború során súlyos veszteségek érték a céget, a német üzem teljesen megsemmisült, és a turani üzemet is ki kellett üríteniük. Az anyagi kár is jelentős volt.

A világháborúk után újra lassú növekedésnek indultak, és jutottak újra oda, hogy kifinomult márkaként tekintettek rájuk. A 60-as években Andy Warhol volt a megbízott plakát készítőjük és elindultak a televíziós reklámjaik is.

Andy Warhol Martini plakát

A Bacardi-Martini csoport 1993-ban alakult, a két cég összeolvadásából.

 

A 16-18 %-os alkoholtartalmú Martini tulajdonképpen kész koktél, hiszen nagyobb rész vermut és kisebb rész gin keveréke alkotja.
 

Azt mindenki tudja, hogy mi James Bond kedvenc itala: a vodka-martini felrázva, nem keverve. De miért? Ian Fleming regényeiben Bond még egy Vesper Martini nevű koktél ivott: gin, vodka és fehérbor keverékét. Az első James Bond-filmet viszont egy vodkagyár is támogatta, cserébe pedig a gin elhagyását kérték az egyértelműbb reklám érdekében. A Skyfallban egy másik támogató miatt néhány sört is legurít.

Bond összesen 44 nőt vitt ágyba, akiknek a kétharmada a légyottot megelőzően vagy követően az ügynök életére tört. Nem csoda, hogy 114 pohár italt kellett ledönteni a feszültség oldásához a filmsorozatban, amihez a könyvekben még napi 70 szál cigi is társult.

 

Bonddal ellentétben Somerset Maughman, az Oscar-díjas A burzsoázia diszkrét bája című filmből keverve itta és megtanulhattuk tőle, hogy a száraz Martinit kortyolgatni kell, mint a pezsgőt, egyébként prolinak néznének bennünket.

 

Az arányok változhatnak ugyan, de az igazi Martini 1 rész gin és 5 rész vermut elegye. Winston Churchill – az ital egyik rajongója – érdekesen arányította, állítólag egy pohár hideg gint fogyasztva rátekintett a vermutos üvegre. Tudott élni. 🙂

 

Hallottál már a Martini-diétáról?

Robert Cameron diétája nem mondható éppen méregtelenítőnek 🙂 De szerinte gyorsan eredményez látványos fogyást. Szerinte a napi elfogyasztható szénhidrátmennyiséget 60 gramm alá kell szorítani, mert a felesleg zsírrá alakul, de a fehérjék és a zsírok fogyasztása megengedett, mert teltségérzetet okoznak. Mivel az alkoholos italok minimális szénhidrátot tartalmaznak, így megfelelnek a diéta előírásainak, így azok is tartani tudják, akik gyakran járnak partykra, társaságba. Persze nem a Martini a fő alkotóeleme az elfogyasztandó dolgok listájának, de egy-egy pohár megengedett.

 

Ezeket kóstold meg:

A Vodka Martini (6 cl vodka, 3 cl száraz vermut keveréke, citromolaj permettel) a vodkakedvelők egyik alapitala, de az ízesített Vodka Martinik is egyre népszerűbbek.

Külföldön sokan desszert helyett fogyasztják a csokis Martinit, ahol ízesített vodka veheti át a sima vodka szerepét, és a poharakat csokiöntettel, csokireszelékkel díszítik. 

Ha Dél-Kaliforniába visz utunk, mindenképpen próbáljuk ki a Tomatinit, ahol vodkát és tequilát kevernek paradicsomlével.

Az egyik legkülönösebb Martini-koktél a Cuke, amit magyarra talán Ubitini-nek fordíthatunk. Alapja a Hendrick’s Gin, mely egy skót ginfajta uborka és rózsa ízesítéssel. Ha ilyen gint kapnánk, keverjük száraz vermuttal (15 rész gin, 1 rész száraz vermut arányban), és díszítsük papírvékony uborkaszeletekkel, majd a nyári melegben képzeljük magunkat egy kellemes függőágyba a tengerpartra. 🙂

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

A martini kortyolásához pedig küldök egy jó kis Pink Martini számot, amire egyik kedvenc táncospárom, Terry és Cecile táncolnak. 🙂

 

Aki szereti a Martinit, kíváncsi a Daige divatbemutatójára és Király Viktor élő koncertjére, annak szombaton, 2016. július 23-án itt a helye a KioskbanFormula 1 – Verseny előtti koktélparty a Martinivel

 

 

Forrás:

www.ogilvy.com

http://www.alcademics.com/2013/08/vintage-martini-ads-by-andy-warhol.html

http://www.siphigh.com/2013/11/five-james-bond-cocktails.html

http://www.life.hu/kult/20151110-amit-meg-nem-tudtal-james-bondrol-kulonleges-erdekessegek-a-007-esrol.html

http://vs.hu/magazin/osszes/amit-eddig-nem-tudott-james-bondrol-1210#!s1

http://www.mindmegette.hu/razva-vagy-keverve-a-martini-39581