Élet és étel Albániában – interjú
Interjúsorozat külföldön élő magyarokkal az életükről és az ételeikről.
Bár Albánia itt van a közelben, mégis elég keveset tudunk róla. Így volt ezzel mai interjúalanyom, Betti férje is, de kíváncsi volt rá, megnézte és annyira megtetszett neki, hogy végül odaköltöztek…
Hol élsz és mióta?
Tirana mellett lakom a férjemmel és 11 a éves kisfiammal, lassan 5 éve.
Hogy kerültél Albániába?
2005-ben a férjem gondolt egyet és eljött ide körbenézni. Érdekelte, mi van/mi nincs ebben az országban. Akkor még Albánia egy meglehetősen „fehér folt” volt Európában. Egy barátja kísérte el, mert a kisfiunk abban az évben született, nagyon kicsi volt még. Annyira megtetszett neki az emberek kedvessége, a szép tájak és a fejlődés, a rengeteg építkezés, ahogy a semmiből nőttek ki a házak, hogy utána minden évben eljöttünk ide nyaralni, és végül úgy döntöttünk, itt szeretnénk élni.
Mivel foglalkozol?
Van egy kis cégünk, amely azzal foglalkozik, hogy a magyar-albán gazdasági és turisztikai kapcsolatokat erősítse. Mi egyfajta koordinátori munkát végzünk, aki valamit szeretne csinálni Albániában, vállalkozást nyitni vagy csak felmérni a piaci lehetőségeket, nagyobb ingatlant vagy akár csak egy apartmant vásárolni, terméket hozni-vinni, letelepedni nyugdíjasként, ezekben segítünk, a kezdeti a lépésektől a megvalósuláson át az utómunkálatokig mindenben. Ezen kívül teljeskörű turisztikai szolgáltatásokat is nyújtunk, különleges igényeket is teljesítünk. Albánia speciális ország, itt általában nem működnek a nyugat-európai üzleti szokások, össze kell hangolni a magyar és albán mentalitásból eredő különbségeket.
Annak idején, amikor a kiköltözés gondolata megfordult a fejünkben, még nagyon kevés információ volt elérhető Albániáról. Tehát nekünk végig kellett járni az utat, ami sok időbe telt. Egyfajta úttörők vagyunk. Tudomásunk szerint mi vagyunk az egyetlen színtiszta magyar család Albániában, aki nem diplomata vagy nem EU-s megbízásból dolgozik itt.
Mennyire volt nehéz új életet kezdeni?
Új életet kezdeni szerintem mindig nehéz. Ahogy írtam, mi sok évig készültünk erre, úgyhogy lélekben már felkészült voltam. És figyelembe kellett vennünk a kisfiunk szempontjait is. Ő Magyarországon járt óvodába, mert szerettük volna, hogy Magyarországból is kapjon valamit. Az általános iskolát itt kezdte, és nagyszerűen vette az akadályokat, mind a beilleszkedés, mind a nyelv elsajátítása szempontjából. Ez nekünk is erőt adott. Az albánok egyébként nagyon kedves és vendégszerető emberek, sokat segítettek a kezdeti nehézségek leküzdésében.
Könnyen beilleszkedtél?
Viszonylag igen, de ez azért is volt, mert egy albán barátunk – akit sok időbe tellett megtalálnunk, de végül sikerült – rengeteget segített. Ő nyitott meg számunkra olyan ajtókat, ami megkönnyítette a beilleszkedést. Ez az ország a kapcsolatokon alapszik. A turistához, idegenhez mindenki kedves, de közel magához nehezen enged. De ha egyszer egy albán azt mondja rád, hogy a barátja vagy, akkor utána minden könnyen megy. Most már ott tartunk, hogy (mivel itt mindenki számon tart minden távoli rokonát és ismerősét is) szinte bármely vadidegen albánnal néhány perc beszélgetés után közös ismerőst-barátot tudunk találni. Egyébként pedig nagyon szeretik a magyarokat, Hunyadi János és az ő államalapító Szkander bégjük barátok voltak, valamint Apponyi Geraldine, az első és egyetlen albán királyné mindig közös kapcsolódási pont.
Milyen furcsaságokkal találkoztál a hétköznapokban, amikre nem feltétlenül voltál felkészülve?
Különösebb kultúrsokk nem ért, ők is európai emberek. Ami furcsa volt kezdetben, hogy egy beszélgetés elején százszor megkérdezik: Hogy vagy? Végigkérdezik a családod tagjait is, anélkül nem indul beszélgetés. A másik, hogy meglehetősen nyílt és nyers emberek. Kimondják, amit gondolnak. Ennek van előnye és hátránya is. Ugyanakkor kérésre nem mondanak nemet nyíltan, erre különféle verbális és non-verbális hárítási módszereik vannak, ennek kitapasztalása vett igénybe egy kis időt, de ma már értjük ezeket is. Az udvariasság nagyon fontos, de néha kicsit máshogy értelmezik, mint mi, magyarok. Például dícsérni bármit is nem szabad, mert akkor neked adják. Én jártam úgy, hogy egy helyen megdicsértem, milyen jó albán zene szól. Fogták, kivették a CD-lemezt a lejátszóból és nekem adták. Hiába próbáltam először elutasítani, aztán mondtam, hogy kifizetem, de nem engedték. Még jó, hogy nem a berendezést dicsértem meg. 🙂
Mi az, ami hiányzik itthonról, a családon és barátokon kívül?
Savanyított káposzta, karalábé. A fehérrépát és a kelkáposztát itt az állatoknak adják, úgyhogy azok is hiányoznak, petrezselyemzöldet viszont lehet kapni.
Mit esznek az albánok reggelire, ebédre és vacsorára? És te?
Az albánok általában megadják a módját az étkezéseknek. Mivel nagyon közösségi emberek, mindig megtalálják a módját, hogy az étkezésük nyugodtan történjen és tudjanak közben beszélgetni. Ha erre nincs lehetőségük, általában vesznek egy byrek-et (magyarul burek), ezt itt minden sarkon árulnak, amolyan nemzeti „gyorskaja” és különféle ízesítésekkel lehet kapni. Van húsos, túrós, paradicsomos, spenótos, káposztás, babos, és nyáron a melegben megisznak mellé egy flakon írót.
Ha van módjuk nyugodtan enni, akkor reggelire általában tojást fogyasztanak, túrót, szalámikat, cukrozott meleg tejet, búza- és kukoricakenyeret, és mindig van az asztalon olajbogyó, paradicsom, uborka, vörös- és fokhagyma (ez utóbbit „újhagymaként” is fogyasztják) vagy más zöldség.
Ebédre és vacsorára általában sült húsokat, csakis fiatal állatét – malacot, bárányt, kecskegidát, csirkét -, halat, salátákat, sajtokat esznek, szeretik a babot is – van egy a miénkhez hasonló babgulyásuk, de ezt cserépedényben, parázs közt készítik el.
Köretnek pilaf-ot (főtt rizs), vagy sült burgonyát. A qofte (ejtsd: tyofte) nevű étel is nagyon népszerű, ez hasonló a sokak által ismert horvát és szerb csevapcsicsához, valamint a Romániában ismert mícshez.
És általában pirított búza- és kukoricakenyér is mindig van az asztalon. Savanyúságot is esznek, paprikát, céklát, de pl. a a káposztasavanyítást csak az északi hegyekben alkalmazzák, itt a mediterrán térségben a káposztát és néha a paprikát ecetben és olajban teszik el. A húsokat, grillezett és olajban sült zöldségeket sok étteremben szabad tűzön sütik, és sok pékség van, ahol a kenyeret, péksüteményeket is fatüzelésű kemencében készítik. A pizza is nagyon népszerű itt, mind házilag sütve, mind pizzériákban, változatos feltétekkel.
Én (mi) átlagos magyar ételeket eszünk leginkább. Reggelire szendvicset, tojást, virslit, ebédre leveseket, húsételeket, tésztát, főzelékeket. Itthon nem nagyon készítek albán ételeket, az éttermekben, vendégségben szoktunk főleg fogyasztani. A pirospaprikát a szüleim hozzák mindig (igaz, hogy itt is lehet kapni, de az nem olyan), és persze a savanyúkáposztát is. Ezeken kívül lehet változatosan főzni az itteni alapanyagokból, szinte mindent lehet kapni itt is, még a sok más külföldi országban élők által hiányolt tejfölt és túrót is, igaz, hogy azok gyártási technológiája kicsit eltér a magyartól, de attól függetlenül nagyon hasonlóak.
Hogy zajlik egy étkezés (ha van valami extrább, a miénkétől eltérő „rituálé”, szokás)?
Ahogy írtam, nagyon közösségi emberek, ha leülnek egy asztalhoz, olyan nemigen van, hogy valaki egyedül eszik. Mivel itt Albániában egymást érik a kifőzdék, pizzázók, kisebb-nagyobb éttermek, és nagyon olcsón lehet enni, a családok gyakran elmennek étterembe. Albánia ár-érték arányban az egyik legjobb Európában, nemcsak az éttermi, hanem szinte minden szolgáltatás tekintetében.
Az ételek tálalásánál az a jellemző, hogy mindent az asztal közepére raknak, és mindenki magának szed belőle. Külön tányérra porciózott adagokat inkább csak a turistás helyeken adnak. Ami még furcsa lehet a külföldieknek (nekünk már nem az), hogy először hozzák a salátát (ha kér az ember), sajtot és a pirított kukoricakenyeret, és utána a húst, köretet. Itt ugyanis majdnem mindig kérnek salátát, sajtot és kukoricakenyeret is, ami jól előkészíti a gyomrot, utána jobban esnek a nehezebb ételek. Citromot is szoktak szinte mindenhez hozni, nemcsak a halakhoz, a nyári melegben frissít, és mivel az albánok nem zavartatják magukat, és sokszor „kézzel-villával” esznek (mindenhol leterítik az asztalt egyszer használatos papírabrosszal is), ezért az étkezés végén a kinyomott citromba törlik a kezüket, ami kiválóan oldja a zsírt és frissít is, így az elengedhetetlen kávé megivásáig nem kell felállni az asztaltól kezet mosni. Van egyébként egy olyan mondásuk, hogy „A nőt és a húst kézzel fogjuk, a szénát meg vasvillával.” Tehát a húst kézzel, a zöldséget villával esszük. 🙂
Vannak a magyar ízléshez képest nagyon szokatlan ételeik?
Számomra igen, a kukurec – ez borjú- vagy báránybélbe töltött sült belsőségek egyvelege – és nagyon büdös. Az albánok és a kisfiam is nagyon szeretik, én ezt nem eszem meg.
Aztán a sült birkafej, amit amolyan desszertnek fogyasztanak, én ezt is mellőzöm, pedig állítólag nagyon ízletes.
Egyébként nagyon eltérő ízvilágú ételük nem nagyon van, a fűszerezésben előnyben részesítik a mediterrán fűszereket, bazsalikomot, oregánót, de nagyjából hasonló fűszereket alkalmaznak. Ja, és megeszik a sündisznót, úgymond „desszertként”.
A albán konyha alapfelszereltsége mennyiben tér el a magyarétól?
Alapjában véve nem nagyon, bár a húsklopfolót nemigen használják, sokan nem is ismerik. Emiatt is esznek szinte kizárólag fiatal állatokat. A csontos húsokat részesítik előnyben, de lehet kapni csont nélküli hússzeleteket is. A különböző méretű kerek byreksütő és a tave dheu (lásd később) edények azonban minden háztartás alaptartozékai.
Mi a kedvenc albán ételed és édességed?
Az egyik kedvenc ételem a ‘tave dheu’, ez tipikus albán étel. Szó szerint azt jelenti, hogy ‘agyagedény’, és minden ételt így hívnak, amit ebben készítenek. Lehet benne húsos ételt sütni-főzni, ami hasonló a mi pörköltünkhöz, csak itteni túrót kevernek hozzá, vagy a ‘tave kosi-t’ (joghurtban sült bárány) is ebben készítik.
Lehet belsőségeket, zöldségeket, sajtot, lecsószerű ételeket készíteni benne, és amikor kihozzák az asztalhoz, még rotyog, mert az edény tartja a hőt. Van belőle egyszemélyes és családi méret is.
És mivel én nagyon szeretem a halakat, tengeri herkentyűket, az ezekből készült ételek is a kedvenceim. Szerencsére nem messze tőlünk van egy étterem, ahol pisztrángokat tenyésztenek, és nagyon finoman készítik el a friss halat, amit az ember magának foghat ki merítőhálóval. És szintén a közelben van egy kizárólag tengeri ételekre specializálódott étterem, azt is szeretjük, ott a tulajdonos idős édesapja jól beszél magyarul, mert sokáig dolgozott Magyarországon, most is magyar barátnője van, pedig 80 éves is elmúlt már. 🙂
Édességeik nagyon finomak vannak, isteni tortákat készítenek. Megemlíteném még a krem karamelt (Betti receptjét itt találod)
és a treleçe-t. Ez utóbbi kettő francia eredetű, de majdnem jobban meghonosodott itt, mint az anyaországában. Mindegyiket szeretem. És persze a keleties baklava, kadaif, a mézes-diós törökös édességek.
Azok is finomak, főleg ha finom albán házi mézzel készülnek. A mézről jut eszembe, hogy itt a hegyvidékeken speciális fenyőmézet is termelnek, és az is nagyon finom.
Ha többet akartok Albániáról megtudni, olvassátok Betti blogját is, az Albánia-t!
Köszönöm szépen az interjút, ismét egy érdekes országot és egy érdekes embert ismerhettem, ismerhettünk meg! 🙂
Ha kíváncsi vagy az interjúsorozat többi részére is, itt olvashatod őket:
You must be logged in to post a comment.