Élet és étel Japánban – interjú
Interjúsorozat külföldön élő magyarokkal az ottani életükről és az ételeikről.
Mai interjúalanyom, Moór Márton blogját, a Maji–de-t az interneten böngészve találtam és nagyjából egyszerre végig is olvastam, nem tudtam abbahagyni. Történeteiből néha úgy tűnik, mintha egy másik bolygóra csöppent volna, rendkívül olvasmányosan és humorosan írja le a mindennapinak számító eseményeket, amelyeknek a megoldása, végkimenetele nem biztos, hogy a mi számunkra is hétköznapi… 🙂 Olvassátok ti is végig!
Hol élsz és mióta?
Egy Chiba nevû városban, 20 km-re Tokiótól, öt és fél éve.
Hogy kerültél Japánba?
Az egyetem elvégzése után mindenképp szerettem volna minél messzebbre költözni Magyarországtól. A cél egyszerű volt: abszolút környezetváltozás, minél idegenebb, annál jobb. A távol-keleten nekem akárhol jó lett volna. Volt munkalehetôség Kínában is, Nepálban is. Japán a barátnőm választása volt, őt ez az ország érdekelte a legjobban.
Mivel foglalkozol?
Angoltanár vagyok egy nyelviskolában.
Mennyire volt nehéz új életet kezdeni egy ennyire eltérő kultúrájú országban?
Kezdetben nem volt nehéz, csak izgalmas. Érdekes volt a japán nyelvet tanulni, főleg az írást. Beleszokni, hogyan kell gyerekeket tanítani, akikkel nem értjük egymás anyanyelvét. Észak-amerikai kollégákkal együtt dolgozni. Sok teljesen új kihívás. Trópusi klíma, tájfúnok, hetente földrengések. Tanárnak lenni, ahol ez megbecsült és tiszteletben tartott szakma. Az utóbbi 2 évben lett nehéz, mert egyre jobban látom az idegesítő / furcsa / beteges japán dolgokat.
Könnyen beilleszkedtél?
Nem, de könnyen elfogadtam, hogy ide nem lehet beilleszkedni. Ha jól tudom, ez az egyik leghomogénebb társadalom a fejlett országok közt, még ma is a lakosság 95%-a színtiszta japán, ami egészen abszurd. Angolul szinte senki nem tud, plusz (a kézenfekvő okok miatt) mindig mindenhol azonnal látszik rajtad, hogy külföldi vagy. Sok kollégám itt él 20 éve, japánból perfekt, japán feleség, minden szokást követnek – egyelőre még nekik sem sikerült beilleszkedni.
Milyen furcsaságokkal találkoztál a hétköznapokban, amikre nem feltétlenül voltál felkészülve?
Alig találkoztam olyan dologgal, ami nem furcsa, vagy aminél azt éreztem: „Na erre fel voltam készülve!” Minden nap megdöbbent valami, még ma is. Hogy a vonaton mindenki alszik, sokszor a mellette ülő vállára tett fejjel. Hogy a japán otthonokban nincs fűtés. Se padló, se központi, semmi. Mindenki vesz otthonra bedugható hősugárzót, fűthető asztalt, fűthető szőnyeget stb. Hogy agresszióval, rosszindulattal, erőszakossággal soha sehol nem lehet találkozni. Hogy a gyerekek 10 éves korukig egy ágyban alszanak a szülőkkel. Hogy a kórházak estére és hétvégére bezárnak. Hogy reggel senki nem fürdik, csak este, akkor is dézsából önti magára a vizet, hokedlin ülve. Hogy általában technikailag mennyire fejletlen az ország. Hogy soha senki nem lop: táskákat, bicikliket ott lehet hagyni akárhol. A blogom valójában nem más, mint az erre a kérdésre adott állandó válasz.
Mi az, ami hiányzik itthonról, a családon és barátokon kívül?
Az emberek lazasága, spontaneitása, humora. Az önirónia és a talpraesettség. A hó, az igazi tél is nagyon hiányzik. Az éjszakai buszok. Az építészet, a budapesti régi épületek látványa. (Az Andrássy úton nőttem fel.) De talán leginkább a sajtospogi.
Mit esznek az átlag japánok reggelire, ebédre és vacsorára?
Az egyedül élő japánok nem főznek magukra, hanem a szupermarketes, megmikrózható dobozos kaján élnek. Akinek családja van, az reggelire rizst és babból-halporból készült levest. Ebédre rizst, szójaszószt, tojást, halat, egy szelet kenyeret, valami gyümölcsöt. Vacsorára rizst, vegyes salátát, sült tésztát. Vasárnap rizst és puhára főtt zöldséges húslevest. Vagy szójaszószos halat, rántott tengeri dolgokat, soksok algát. Esetleg “hamburg” néven futó húspogácsát. Napközben pedig, uzsira, tízórainak, algába tekert rizsgombócokat, haldarabokkal vagy majonézzel.
És te?
Nekem abszolút a reggelizés a legfontosabb étkezés. Naponta többször is véghezviszem. Az első reggelim (reggel 9) általában egy nagy tál “granola”: gabona- és árpafélék, aszalt gyümölcsökkel, magokkal és mogyorófélékkel, leöntve tejjel vagy joghurttal.
A második reggelim (délelőtt 11 körül) tükörtojás, baconbe tekert sajtrudak kisütve, paradicsommal, főtt spárgával, vajas pirítóssal. Néha fürjtojás, pancetta, bagett, végül esetleg egy alma, egy banán. Vagy egy nagy eper-málna-kiwi smoothie.
2-től 9-ig dolgozom, azalatt rendes étkezésre nem nagyon van időm. Este, ha van időm, főzök valamit. Leginkább főzelékeket, bablevest, brassóit, gulyást, steak-et, vagy megpróbálkozom valami indiaival. Curry, csicseriborsós vagy lencsés. Nagy salátás is vagyok: apróra vágott uborka, brokkoli, répa, avokádó, zeller, koktélparadicsom, retek. Leöntve olivaolajjal és fehérborecettel. Mehetnek rá kesudiók is, és/vagy frissen reszelt parmezán.
Hogy zajlik egy étkezés (van valami extrább „rituálé”, szokás)?
Az étkezés előtt a japán azt mondja: “itadakimasu” (=elfogadom azt ételt és elkezdem). Sok étterembe nem lehet cipővel bemenni. Az asztalok alacsonyak, a földön ülve kell enni. Az asztal alatt a padlóban van egy nagy lyuk, oda lehet lelógatni a lábakat. A pincér nem megáll az asztal mellett, hanem letérdel a földre, és úgy írja fel a rendeléseket. Borravalózás sehol nincsen.
Mi volt a legfurcsább étel, amivel találkoztál? Megkóstoltad?
Nyers lóhús, nyers bálnahús, ezeket meg. Rothasztott babpép, ezt nem.
Mi a kedvenc japán ételed?
A soba-tészta és a makréla-sushi.
A japán konyha alapfelszereltsége mennyiben tér el a magyarétól?
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook–oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂
5 thoughts on “Élet és étel Japánban – interjú”
You must be logged in to post a comment.
Nem gondoltam, hogy „általában technikailag fejletlen” Japán. Érdekes ország, de turistaként 2 hétre szívesen ellátogatnék oda. Ennyi idő alatt csak a látnivalókra jutna idő. Igazán megismerni egy országot csak akkor lehet, ha huzamosabb ideig ott élsz. Érdekes írás és köszönet jár a blog írójának, mert olyan információkkal szolgált, melyekről eddig nem hallottam.
Japán technikailag a világ egyik legfejlettebb országa. A japánok nemcsak japán ételt esznek, hanem bizony nyugatit is, a gyerekek pedig a saját ágyukban alszanak. Fürdeni zuhany alatt is szoktak, nem csak hagyományosan, és bizony lopás és agresszió is előfordul. És nem minden étteremben kell a földön ülve enni. Rengeteg a nyugati étterem már a kisvárosokban is. A kórházak pedig nem szoktak bezárni. Három évig éltem Japánban, először Shikiben, majd Tokióban. Sajnos az interjúban eléggé nagy ferdítések vannak. Vagy csak a blogger tapasztalta ezeket. Azért kíváncsi lennék a „beteges” szokásokon mit értett.
Szerintem olvasd el a blogját, ki fog derülni 🙂
Igen./Ferditések/.
Én végig követtem. Márton blogját,de ajánlom: Dobri Andor.Havasi ember, Blogolette és lehetne sorolni. Ja és ki ne felejtsem. Tőkfej””/ki 15 éve él Japcsipan Vlogját,Blogját.. Sok mindent nem tudunk.
Nagyon erdekes volt,koszi :)Szivesen turistaskodnek ott, mar amikor eppen nincs foldrenges 🙂