Ugyanazokat vettem, mint egy éve, 132%-kal többet fizettem

dragulas

 

Mindenki érzi, tapasztalja, hogy drágulnak az élelmiszerek. Nem is kicsit. Kíváncsi voltam, hogy mennyire. Spoiler: nagyon.

Fogtam egy egy évvel ezelőtti élelmiszerrendelés számláját és megrendeltem teljesen ugyanazt a listát, hogy megnézzem, mennyiben változtak az árak.

Ez most éppen egy Spar-os rendelés, de lehetett volna más élelmiszeráruház is, a lényeg szempontjából tulajdonképpen mindegy. Azért választottam ezt, mert ebből volt megőrzött számlám tavaly januárból.

Bár itt nem a listán szereplő konkrét tételek érdekesek, azért elmondom, hogy mivel nincs autóm, ezért a nehéz, terjedelmes, illetve fagyasztott dolgok nagy részét próbálom online megrendelni és házhoz szállíttatni. Havonta vagy inkább ritkábban rendelek, így a rendelt cuccok nem egy hétre szólnak, hanem van, hogy akár több hónapra is. Látszik, hogy nem éppen a márkás és drágább termékek közül válogattam, nagy része Spar, S-Budget sajátmárkás, ezeknek a minősége általában megfelel számomra (van azért, aminél ragaszkodom más, ismertebb márkához). Régen is úgy vásároltam, most meg pláne, hogy ami akciós, jobb árú, abból betárazok előre, aztán majd elfogy. (Mostanra ez annyiban alakult át, hogy főként ezeket veszem és ennek alapján alakítom azt, hogy mi készül majd a különböző étkezésekre.)

1.rendelés: 2022. január 14.   végösszeg: 12.226 Ft.

2.rendelés: 2023. január 21.   végösszeg: 28.405 Ft

Azaz nem „csak” a duplája lett az áremelkedés, hanem 132%-kal kell többet fizetnem ugyanazért a kosártartalomért. A korábbi 12 ezres összeghez még 16 ezret hozzá kell adnom, ha ugyanazokat szeretném megvásárolni.

A két év táblázatát egymás mellé helyezve lehet látni az egyes tételeket, pirossal már csak azokat karikáztam be, ahol több mint duplája lett az egységár.

elelmiszer dragulas

elelmiszer dragulas
A WC-papírból nem volt ugyanaz a márka 3 rétegűjéből 10 db-os, így 2 csomag 4 db-osát vettem, de amíg tavaly a 10 db-os volt 749 Ft, addig idén már a 4 db-os ára is magasabb, 859 Ft.

A fagyasztott burgonyából nem volt most sima, csak hullámos, ami valószínűleg, eleve drágább kategória, mint a simán vágott.

Volt néhány tétel, ahol nem volt ugyanaz az ízesítés, pl. Márka Limonádé, de ez az áron nem változtat.

 

És akkor most tegye fel a kezét, akinek a fizetése is 134%-kal magasabb lett, mint egy éve volt… (az enyém éppen csökkent a KATA kinyírása, majd a minimálbér emelése miatt)

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook-oldalához, ne maradj le semmiről!



1 thought on “Ugyanazokat vettem, mint egy éve, 132%-kal többet fizettem”