Kóstold meg a bevándorlók nemzeti ételeit!
Kóstoltál már szír, afgán, eritreai vagy szomáliai specialitásokat? Most megteheted!
Talán senki nem örül annak, hogy tömegesen érkeznek hazánkba a bevándorlók. De ha már itt vannak, sokan megpróbálnak segíteni nekik, hogy kicsivel jobb legyen a helyzetük. Így tesz az Artemisszió Alapítvány is.
Szeptember 28. és október 4.-e között rendezik meg a Körítés – gasztrohét másképp nevű rendezvényt. Ennek keretén belül 11 budapesti étteremben, cukrászdában és pékségben kóstolhatod meg a menekültek hazai ételeit, melyeket az egy hét alatt ott dolgozó migránsok segítségével készítenek. Ha részt veszel a programon, ehetsz egy jót és az ételeken keresztül kicsit a kultúrájukat is megismerheted. A vendéglátóhelyek listáját itt találod.
Szerintem szuper az ötlet! Segíti az elfogadásukat, talán olyan is lesz, aki korábban „ellenségként” tekintett a menekültekre, de most meglátja ez egyes embereket is a tömegben. Az itt tevékenykedőknek növelheti az önbecsülését, hogy hasznosak tudnak lenni. Mi pedig vendégként új ízekkel és ételekkel ismerkedhetünk meg. Én például legjobban a cukrászdai dolgokra vagyok kíváncsi, semmit nem hallottam az ottani sütikről.
Szóval, vegyetek részt a Körítésen, izgalmas újdonságok várnak ránk!
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és íratkozz fel a blogkövetésre (itt jobbra), ne maradj le semmiről! 🙂
Kép forrása: http://www.albawaba.com/editorchoice/syria-lebanon-food-539492
1 thought on “Kóstold meg a bevándorlók nemzeti ételeit!”
You must be logged in to post a comment.
Kóstolják meg ők! Otthon!