Hamis marcipán fillérekből 10 perc alatt
Szerintem sokan vagyunk, akik imádjuk a marcipánt. De sajnos a mandula ára miatt ez nem túl olcsó édesség.
De most pár hozzávalóból kb. 10 perc munkával készíthetünk az igazihoz nagyon hasonló ízű (akinek nem mondtam meg, azt gondolta, hogy igazi marcipánt eszik ) hamis marcipánt.
Volt már erről egy bejegyzésem vállalhatatlan fotóval, ott szaloncukor készült belőle karácsonyra. Azóta számtalanszor elkészítettem, pl. ez került az anyu-tortára, a nyuszi muffinra bevonatként és a pöttyös piskótatekercsbe töltelékként is, ebből készültek kis almácskák a marcipános almatortára. De Anyu már mondta, hogy vihetnék haza csak úgy, tömbben is, nem is kell sütni hozzá feltétlenül 🙂
Aki – velem együtt – a pénzügyei területén megfontolt, spórolós és igyekszik olcsóbban kihozni azt, amit lehet, annak ez egy nagyon jó alternatíva lehet. A marcipán ára esetében én is felszisszenek néha, úgyhogy nagyon örültem, amikor rátaláltam erre, kb 60 dkg-nyi „marcipánunk” lesz 500 Ft-ból, megéri, ugye? 🙂 És az olvasói visszajelzések alapján az ár egyáltalán nem megy a minőség rovására, a többség nagyon szereti, gyönyörű torták képeit küldték nekem ennek a receptnek a felhasználásával.
Nem mellesleg időközben kiderült, hogy mandulaallergiám van, így ezt büntetlenül fogyaszthatom, míg az igazi már nem ajánlott.
Hozzávalók – Hamis marcipán:
1 dl tej
35 dkg cukor
10 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
12,5 dkg vaj/margarin
2 tk átlátszó mandulaaroma
gyúráshoz:
porcukor és keményítő kb. fele-fele arányban
Elkészítés – Hamis marcipán:
A tejben a cukrot addig főzzük, amíg el nem olvad.
Ezután több részletben felváltva adagoljuk a kétféle lisztet, folyamatos kevergetés mellett. A végén egész sűrűn folyós lesz és „puffogni” fog. Ilyenkor még kisebb lángon 1-2 percig kevergessük, vigyázzunk, hogy ne égjen oda.
A tűzről levéve hozzákeverjük a vajat/margarint és a mandulaaromát. Ettől egy kissé meglágyul a masszánk. Ha nem beburkolni (tehát kinyújtva ráteríteni a marcipánlapot a tortára), hanem bevonni (mint egy krémmel) szeretném, akkor ezen a ponton lehet megtenni, a massza elég szépen elterül, nem recés késsel szépen el lehet egyengetni. Ha kihűl, szilárdul rajta a massza. Még melegen lehet pl. piskótatekercsbe töltelékként is betölteni.
Várunk, míg lehűl és utána a hűtőbe tesszük 1-2 órára. Itt keményedik, szilárdul, de azért nem lesz olyan gyúrható állagú, mint a marcipán. Ehhez keményítő és porcukor kb. fele-fele keverékével kell átgyúrni, ez attól függően változhat, hogy mennyire lett lágy a masszánk hűtés után, illetve a készítendő figurák, díszek milyenségétől.
Ételfestékkel jól lehet színezni, legegyszerűbb akkor, amikor a mandulaaromát is beletesszük, még folyékony állapotában. De lehet utólag is, akkor alaposan össze kell gyúrogatni, hogy egyenletes színt kapjunk. Lehet cukrozatlan kakaóporral is színezni, ezek a kis rózsák is így készültek.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához, ne maradj le semmiről!
Forrás: http://florakonyha.blogspot.hu/2011/12/hamis-marcipan.html
23 thoughts on “Hamis marcipán fillérekből 10 perc alatt”
You must be logged in to post a comment.
Szia 🙂 Most készítettem el. Amint kihűl teszem a hűtőbe. Majd a gyúrás után lehet sodorni?
Szia! Igen 🙂 Kiváncsi vagyok a tapasztalataidra 🙂
Szia! Én azt szeretném kérdezni, hogy ha marad ki a marcipán masszából, akkor tudom-e tárolni? Meddig és hogyan?
Szia! Én a tej miatt nem mertem eddig sokáig tárolni, pár nap alatt megettük. Ami kimaradt, abból kakaóporba forgatva lehet pl. „marcipánburgonya”. Lehet, hogy valamikor megcsinálom vízzel is, úgy még nem próbáltam, hogy működik-e, de tovább lenne eltartható.
Köszönöm válaszod! 🙂
Szia!Azt szeretném kérdezni,hogy átlátszó mandula helyett lehetne e vanilia aromával készíteni.
Szia Éva!
Ez hamis marcipán, annak az ízéhez kell a mandula(aroma).
Más aromával nem próbáltam, az állaga nem fog változni, gondolom, az íze sem lesz rossz vaníliásan, de nem próbáltam még.
Köszönöm válaszod:)
Szia! Én azt szeretném kérdezni,hogy mennyi a súlya a masszának,ha készen van? Köszönöm szépen a választ! 🙂
Kb 60 dkg lesz így.
Sziasztok. Én elkészítettem, de szerintem szörnyű az íze. Ennél sokkal jobb ha fondantba teszek mandula aromát. De akinek ízlik kedves egészségére, ez csak egy vélemény.
Kedves Judit! Köszönöm a véleményt, sajnálom, hogy Neked nem ízlett. Mi esszük, csak úgy kanalazva-csipegetve is, de ízléseken ugye nem lehet vitatkozni.
Szia! Elkeszitettem es valamit elrontottam, mert nagyon szaraz lett. Sikerult vegul beburkolni a tortat, de mivel nagyon morzsolodott sokkal tobb idot vett igenybe a burkolas.
Szeretnem kerni a velemenyed es tanacsod az allagaval kapcsolatban, mi lehetett az oka szerinted, hogy ennyire szaraz lett?
Koszonom!
Szia Orsi!
Nem lehet, hogy valamiből (pl liszt) több került bele? Mert a végeredmény sokkal nedvesebb szokott lenni nálam, mint mondjuk egy kész marcipán vagy fondant és tényleg sok porcukrot felvesz ahhoz, hogy formázható legyen. Néha én még a vajból is kevesebbet teszek bele, mint az itt megadott, hogy szárazabb legyen. Vagy az utólagos porcukor hozzáadása után lett túl száraz?
A porcukor hozzaadasa utan lett szaraz, esetleg az nem gyurtam eleget es tobbet tettem a kelletenel?
Ilyenkor segíthet, ha vajas kézzel jól átgyúrod. De alapvetően ezzel azért nehezebben lehet burkolni, mint egy „gyári” burkolóval, ezt bele kell kalkulálni. Én inkább kisebb felületekre, díszekre és akár töltelékként is használom, illetve úgy „burkoltam” vele többször, hogy még meleg, folyékony állapotában leöntöttem a torta felületét és úgy simítottam el rajta.
Sziasztok, nekem lágy lett a állaga, valamit elrontottam, már összegyúrtam a keményítövel és a porcukor keverékével.Lehet, hogy a gluténmentes tej miatt? válaszokat megköszönom
Gluténmentes tej?
Állás után szilárdul valamennyire, de azért nem kevés porcukor/keményítő kell hozzá, attól függ, mire szeretnéd használni.
igen , ez volt itthon 🙂 kaptam, gondoltam jó lesz.
Mennyi keményítő és porcukor kell hozzá? mennyi lesz kb a tészta ha kész ? köszi
ja bocsi, szilárd bevonásra szerettem volna, most reggelre valamennyire jó lett ,de még gyúrtam hozzá porcukrot 🙂
Hat nem nagyon hittem hogy lisztbol es cukorbol marcipant lehetne csinalni. Ezert fel adaggal probalkoztam. Mar amikor kimertem a 0,5 dl tejet, gondoltam magamban, na ebbol se lesz semmi. Mekkorat tevedtem! Ez a kis hamis annyira hasonlit a valodira hogy nem Is vagyok biztos benne hogy marcipan az amit veszek a boltban ez a nev alatt, vagy lehet hogy az is hamis :). En dr. Oetker mandula aromat hasznaltam es abbol bizony 2 evokanalnyi kellett a fel adaghoz hogy olyan jo, igazi marcipan izu legyen.
Annyi hibat kovettem el hogy kicsit tovabb foztem es elegge suru lett, a margarint szinte alig kevertem bele. A hutoben pedig kokemeny lett, alig tudtam kiszedni a talbol. Ekkor megmikroztam, atgyurtam, de cukor es kemenyito nelkul. Nagyon szepen formazhato lett. A levegon kisse megkemenyedik, de szep kis fenyes golyok lettek,belole es nem olvad es folyik mint az igazi. Most marcipanos csokigolyok lettek belole, mar abbol amit a marcipanimado lanyom es ferjem nem majszoltak be. (ja, es siman elhittek hogy igazi!) legkozelebb majd megprobaljuk formazni, szinezni, diszeket kesziteni belole.
Ajanlom a receptet!
Nagyon örülök, hogy ennyire bejött nektek is 🙂 Köszönöm, hogy megírtad!
Szia! Elkészítettem és nagyon köszönöm, mert nagyon finom lett! Kicsit változtattam mert nem volt itthon rétes liszt, igy csak finomlisztből készült. Melegen öntöttem a tortára és nagyon szép lett. Húsvétra készítettem, így kis formákba is öntögettem. A maradékot alufóliába tettem, másnak reggel még puha volt igy tudtam még formába rakni, a közepét csokival töltöttem, majd a fagyasztóba tettem hogy hamarabb kész legyen, ezután puhább lett, ahogy kiengedett, de aztán megszilárdult.
A tapasztalatom az, hogy tortára öntve jó, formába pedig kihűlve, igy lehet tölteni is.
Mégegyszer köszönöm! A családomnak nagyon bejött!