„Brown velvet” whoopie pie – 200. bejegyzés :)

Nah, ehhez kellett a lemon curd. Bár még soha nem kóstoltam, de mindenhol istenítették, így felkerült a kipróbálandók listájára. És gondoltam, hogy jól fog passzolni az USA-ban járt ismerősök fényképes beszámolójához, ha már egy amerikai eredetű édességről van szó.
Hagyományosan a csokis tészta között fehér édes krém van, ezért nevezték fekete holdnak is.
A legenda szerint az amish nők sütötték desszertnek a földeken dolgozó férjeiknek és amikor meglátták a férfiak az uzsonnásdobozukban, akkor így kiáltottak fel, hogy „Whoopie!”
A legnagyobb woopie pie-t South Portlandben „követték el”, több, mint 500 kg-ot nyomott, az eladásából befolyt összeget a tengerentúlon szolgáló katonáknak támogatására szánták.

A recept a Kifőztük áprilisi számából Nyammm-é, ahol is szép piros red velvet whoopie pie-ok sorakoznak a képen. Nekem csak a mindenhol kapható málnapiros ételfestékem volt, és inkább kakaót raktam még a tésztába, így az enyém lett „brown velvet” lett 🙂 A tölteléket pedig citromosra módosítottam.

Hozzávalók a tésztához:
11,5 dkg vaj
20 dkg cukor
1 tojás
1 teáskanál vaníliakivonat (nekem vaníliáscukor volt csak)
2 teáskanál fehérborecet
3 dkg kakaópor
2,2 dl tejföl
1 tk szódabikarbóna
24 dkg liszt
2 tk piros ételfesték

Elkészítés:
A lisztet, kakaóport és szódabikarbónát összekeverjük.
A vajat a cukorral habosra keverjük, majd a tojást hozzáadjuk.
Ehhez jön az ecet, vanília és az ételfesték.
A lisztes keveréket és a tejfölt felváltva keverjük hozzá több részletben.
Sütőpapíros tepsibe habzsákkal vagy teáskanállal kerek halmokat teszünk és 180 °C-ra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt kisütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni.

A lemon curd-öt kihűlés után beletöltjük.



4 thoughts on “„Brown velvet” whoopie pie – 200. bejegyzés :)”