Ezt mind megkóstoltuk gyerekkorunkban – és egyik sem étel

 

Mit ettünk gyerekkorunkban? Dunakavicsot, hitlerszalonnát, meg Nebuló cukorkát. Na igen, ezeket is, de egy csomó minden mást is, ami az élelmiszer kategóriába nemigen sorolható.

A Facebookon tettem fel a kérdést, hogy ki mit kóstolt/evett már meg, ami nem étel. Naívan a Gabi fogkrémet és a szagos radírt említettem meg, de a beözönlő kommentek alapján kiderült, hogy mindent IS megkóstóltunk már. A legdurvább az, hogy nem mindent gyerekkorunkban és nem mindent véletlenül ettünk ezek közül! Olvasgatás közben dőltem a röhögéstől, ezért is készült a hozzászólásokból a bejegyzés, hogy megmaradjon az utókor számára.

Szóval, ezeket ettük, kóstoltuk már a Konyhalál olvasóival közösen.

 

Kozmetikai szerek rajongói

  • fogkrém

„A Gabi fogkrémnek még most is érzem az ízét. Az oviban mindig beosontunk az udvarból, és titokban ettük. Gondolom, lebukhattunk, ha így emlékszem rá 😀 Biztos otthon is ettem, de ez az élmény valahogy megmaradt.”

„A Hófehérke fogkrém, amit mi tesómmal nagyon pusztítottunk.”

„Ha már fogkrém, olyan 20-onvalahány éve külföldről szereztünk pumpás Aquafresh fogkrémet, akkor volt átlátszó része is a csomagolásnak, lehetett látni, ahogy benne van a piros és a zöld, zselés rész a sima fehér mellett. Akkoriban talán ilyen többszínű fogkrémek sem voltak, pláne ilyen pumpás… szóval, a “feladat” a piros és a zöld zselés részek különálló kóstolása volt…”

„Valami kósza szóbeszéd után csináltunk fogkrémből rágót is, na volt utána szájöblögetés, meg hányinger. Volt abban liszt, cukor, valami zselés cucc is és bitang sűrű, cuppogós lett, amit hűtőbe tettünk, hogy kellő állagú legyen. Közelített a törökméz konzisztenciájára, ezután nem kellett fogkrém, csak fogkefe, mert ragadt. Ja, persze járt hozzá egy letolás is.”

„A Gabi fogkrémet nem szerettem, én Blendi fogkrém párti voltam.”

  • sampon, habfürdő, szappan

„A Caola banán sampont megkóstoltam, mert annyira isteni banánillata volt. Persze köptem ki azonnal.”

„A banán sampont kóstoltam meg. Olyan finom illata volt, az íze annyira már nem…”

„A kókuszillatú szappan? Pálmafa volt a csomagolásán… az is egy hívogató darab volt.”

„A Gabi habfürdő habja nekem kifejezetten ízlett.”

„A Bécsből kapott (’80-as évek) kókuszos szappanon tűnődtem, de győzött a józan ész. Isteni illata volt.”

„Zöldalma szappan kóstoltam a ’70-es években. Ritka rossz volt, el is vette a kedvem a további kísérletezéstől”.

„Eper illatú és formájú szappan. És mennyire ciki volt már… vendégségben a fürdőszobában találtam és valamiért akkor úgy véltem, jó ötlet beleharapni. Hát, nem jött be.”

„Fa szappanból rendszeresen leharaptam egy darabot zuhanyzás közben és vígan eregettem a buborékokat.”

  • krém

„Helia D arckrém.”

„Én felnőtt koromban Erdélyben, egy román árustól, aki nem beszélt magyarul, valamilyen krémet vettem, amit egyből megettem. Azt hittem, hogy étellel kínált. Amikor a számban volt, akkor derült ki, hogy azt a valamit kenni kell, nem enni.”

„Avon Naturals barackos arckrém 16 évesen. Nem vagyok túl büszke rá, de a jó illata miatt megkóstoltuk a zsömlét belemártva.”

„Az unokám a popsikenőcsöt. A védőnő megnyugtatta az anyját: jobbat kakál!”

„Vietnámi balzsam. Szájfrissítőként kóstoltatták meg velem.”

  • szőlőzsír

„Szőlőzsír. Rendszerint a kanapé mögé bújva. Fincsi volt.”

  • mosogatószer

„Egy zöld színű mosogatószer – akkoriban mindenre, ami zöld, azt hittem, hogy Traubiszóda. Voltam vagy négyéves.”

 

Irodisták

  • szagos radír

„Szagos radír. Orrba felszippantva is megvolt, alig jött ki.”

  • tinta

„Rendszeresen kiszívtam a tintát a tollból. Napokig kék volt a szám. Az íze?? Ne is mondjam…”

  • rotringhegy

„Rotring ceruzába való grafithegy.”

  • ragasztó

„Hidd el, a megszáradt Technokol Rapid is finom volt.”

„Technokol Rapid. Az illata jobb volt, mint az íze!”

„Technokolt én is ettem, amikor megszilárdult, olyan volt, mint a rágó.”

„Én csak a Nebulóból ettem.”

„Ragasztóstift.”

  • kréta

„Táblakréta, lázasság miatt. Nem jött be.”

„Krétát próbáltunk a suliban, láz reményében, de nem lettünk lázasok.”

„Pocoktúrás, kréta, fal. Lehet, hogy mészhiányom volt?”

  • papír

„Rózsaszirom, orgonalevél, papsajt, vadsóska. Homok, Népszabadság újság. Az utóbbi kettőt a szomszéd kislánnyal kóstoltuk meg.”

„Papírzsepi. Azt kifejezetten szerettem.”

„A turbó rágó papírját összerágtuk a rágóval, hogy színes legyen.”

„Fehér szalvéta kenyérbélbe gyúrva, sózva. Ezt ettem oviban, amikor nem ízlett az ebéd. Magam készítettem. Az asztaltársaim is rákaptak.”

„Papír. Ipari mennyiségben ettem. Meg só, tenyérbe öntve, mint más gyerek a cukrot.”

„Tintakék sulicsomagolópapír. Valamit isteni volt!”

„Tízóraiba ragadt papírszalvéta. ’988-ig szinte naponta, tanítási napokon.”

„Oviban a fiúk alvásidőben írólapot ettek a paplan alatt. Nekem nem ízlett.”

„Ovis koromban több szalvétát is elfogyasztottam… frutti papírt… Ezeket csakis azért, mert folyton beleragadtak.”

  • festék

„Festékes víz a rajzórák után.”

 

Gyógyszerfüggők

  • ostya

„Gyógyszer ostya a patikából.”

„Patikai ostya. Rajzoltunk rá ceruzával, majd megettük. Valamiért ettől hősnek éreztük magunkat.”

„Mi a plébános szekrényéből kicsentük az ostyát, megettük, utána két napig sírtunk, hogy a pokolra jutunk.”

  • gyógyszerek

„A csokis B vitamin! Napi egy darab helyett az egész doboz elfogyott!”

„Polivitaplex B lánykori nevén, igen, az isteni volt. Én a Faringoseptet is szerettem, az meg fahéjas volt.”

„Anyu a Chinoinból csokis vasat hozott, hát, nem kellett kétszer mondani, hogy szedjem be.”

„Kanalas orvosság, imádtam.”

„Erigon szirupos üveget húztuk meg a barátnőmmel anno, köhögés elleni orvosság volt.”

„Mixtura pectoralis. Nagyon fincsi kanalas köptető!”

„Volt valami rózsaszín kanalas gyógyszer, epres, azt szerettük. Kóstoltam Gabi fogkrémet, meg Vademecumot is, ettem radírt, rotringbelet, sampont és tusfürdőt, meg a Septofortot is nagyon szerettem. Azt hiszem, ennyi.”

„Az én összes ízesített orvosságomat a nővérem fogyasztotta el, ő imádta őket, én meg sugárban hánytam mindtől. Azóta utálom a feketeribizlit, amióta olyan ízű kanalas orvosságot kaptam gyerekként.”

 

Állat”barátok”

  • állatok

„Egy ismerősöm hangyákat evett gyerekkorában. Külön technikája volt arra, hogy ne csípje meg a nyelvét. Fiam csigát evett. Élőt… Nővérem tyúkszart csipegetett a földről, én a nyúltápot ettem.”

  • állateledel

„Szószos macska kaja. A mamám mindig megmelegítette a cicáknak és olyan jó illata volt.”

„Fater egyszer befalt egy adag Chappit, mert anyu tányérban, lefóliázva tette a hűtőbe, fater meg azt hitte, hogy marhapöri.”

„Vanília illatú kutyakeksz. Az illata csodás, de az íze, mint a homok.”

„Kolleganőm fiát megkértem, hogy menjen el a lányommal együtt a kisállat-eledeles boltba, száraz macskatápot venni. Mire hazaértek, a felét megette, annyira ízlett neki.”

„A tesómnak tetszett, amit apu az akváriumba szórt: szép színes, lemezes haltáp. Hát, megkóstolta. Valószínűleg ízlett neki, mert elég hamar feltűnt apunak, hogy túl gyorsan fogy a doboz. Nemrég hugi bevallotta, hogy édes íze volt.”

„Bizonyos horgász etetőanyagoknak olyan kellemes illata tudott lenni, hogy többször megkóstoltam, mindig nyugtáztam, hogy nem olyan finom, mint illatos, aztán mindig volt egy újabb alkalom megkóstolni.”

„Sógorom megkóstolta a kutyatápot. Ha neki ízlett, akkor a kutya is megette.”

„Uhh… az egyik globál macskakaja gyártó cég száraztápját (nevüket nem fedném fel, csupán hogy F-fel kezdődik és riskies-zel végződik) unokatesómmal… nekem csak a fehér csont alakú jött be, neki a csirkecomb formájú kakibarna. Úgy szégyellem magam.”

„Szalvéta, rózsaszirom, pitypang, papsajt, Nők Lapja, vakolat, homokozó homok, vízfesték, mész, szagos radír, kutyakeksz, macskakaja, poloska (ezt cseresznyével együtt sikerült), színes ceruza hegy, viaszgyertya, falevelek, ragasztó, a többi nem jut eszembe. Úgy látom, gurmannak számítok. Hozzáteszem, kaptam enni.”

  • sz@r

„Na, akkor elárulom. Úgy 3 éves lehettem, láttam a macska elkapar valamit… gondoltam, biztos frankó lehet, ha így eldugta. Na, én kikapartam és megkóstoltam. Valószínű nem volt jó, anyám szerint nagyon köpködtem.”

„Nemes egyszerűséggel: tyúkszar. Állítólag nagyon köpködtem.”

„Míg be nem nőtt a fejem lágya, tyúxar, birkaszar, libafos, virágok, kutya-macskatáp, nyers tojás az udvarról, amire tutira emlékszem! Disznóvágásokon is nyalogattunk dolgokat. Aztán oviban az folyamatosan fogkrémzabálás ment…

„A csirkeszar nekem is megvolt. Anyukámék már kikötöttek az eperfához, hogy míg pk az állatokat etették vagy kapáltak, ne szedegessem a tyúkok után. Kb. két éves lehettem.”

„Kint elhasaltam az udvaron egy csomag francia drazséval. Repült a drazsé… szépen összeszedtem és ettem tovább. Egyszer anyám felfigyelt rá: ’ez jó dlazsé, ez nem jó dlazsé…’. Mutasd azt a drazsét! Hát, teli volt birkaszarral!

 

WTF?!

  • ruha

„Imádtam a pólómat rágcsálni, szívogatni, talán a mosószer/öblítő lehetett az oka. A suli udvarán mindig lelegeltem a citromfüvet, utólag belegondolva, valószínűleg tudat alatt, mint idegnyugtató :D”

  • kontaktlencse

„Egyik barátom kontaktlencsés volt, hétvégére ment haza a szüleihez, de a lencsetartót nem vitte. Sebaj, kivett két kis kávéscsészét, minimális folyadék, bele az 1-1 lencse, majd ment aludni… Oké is lett volna, ha a csészéket nem a konyhában hagyja, mert jött korán reggel az apja és a lefőtt kávét az „előkészített” kávéscsészébe öntötte és jóízűen megitta. És amúgy ezek kemény lencsék voltak, de csont nélkül lement.”

  • szurok

„Nyáron, mikor megolvadt az aszfalt, a fekete szurok, rágóként is használtuk. Remélem nem lesz ebből később problémánk. A fogkrém csak desszert volt!”

  • föld

„Bakonyalji homok, illetve föld, viszonylag nagy mennyiségben, mikor a Simson megkrepált hegymenetben, és a gravitáció úgy döntött, lefelé, arccal kell tompítani az esést.  Nem túl finom, de: Ha sokszor csinálod, megszokod az ízét, bármilyen hígfosást instant kezel.”

„A kutyakaját is megkóstoltam, illetve a füvet, mert láttam, hogy a kecske milyen jóízűen eszi.”

„A homok sem maradt ki. A roszogására még most is élénken emlékszem.”

  • gyertya

„Volt egy szépséges rózsa formájú gyertyánk, sosem gyújtottuk meg, én ellenben rájártam.”

„Én mezei fehér gyertyát ettem. Tök semleges volt az íze.”

„A gyertyát én is megkóstoltam. Anyukám régi lányregényében, a Cilike rövid ruhában-ban is evett a címszereplő.”

„Utólag visszagondolva méhviaszos gyertya lehetett, mert az illata is étvágygerjesztő volt.”

  • fülbevaló

„Anyám fülbevaló klipszéből ettem. Szerintem levegőre száradó vagy süthető gyurmából készült.”

  • műtrágya

„Műtrágya. Nem tudom, mi volt a neve, de nagyon tetszett a kék granulátum. Iszonyat íze volt és nagyon nehezen múlt el.”

„Azt én is megkóstoltam. Emlékszem, a nagyszüleim használták a kukoricaföldön. A színe engem is csábított.”

  • kerítés

„A szomszéd gyerekekkel megettük Julza néni (akkor még nem tudtam kimondani hogy Lujza, aztán úgy maradt), szóval megettük Julza néni kerítését. Nem lehetett belátni az udvarba, annyira benőtte a kerítést a vadsóska.  Sok gyerek lakott az utcában,úgyhogy komoly nagy lyukak lettek, azon leselkedtünk”

  • fapálcika

„A pálcikás jégkrém pálcikája. Meg azért nem ettem, csak rágcsáltam. Ezt a mai napig csinálom, egy csepp jégkrém sem mehet kárba és valahogy finom az a kis fadarab.”

  • koksz

„Nagyim szenesládájából a kokszot.”

  • 😀

„Sajtburger.”

 

Olvasd el ezeket is:

Ezeket ettük a 80-as években

Ezeket ettük a 80-as években – 2. rész

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook-oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre,  ne maradj le semmiről! 🙂