2018.10.20.

Meglepő, de egy fogorvosnak köszönhetjük a vattacukrot

A hurkapálcikán érkező légies, brutálkalóriás édesség az anyukák rémálma és a gyerekek álma. Meg talán az új páciensekre vágyó fogorvosoké. Merthogy ad a fogzománcnak is, az biztos.

És úgy is alakult, hogy éppen egy fogorvosnak köszönhetjük a vattacukrot. Hogy van-e összefüggés a praxisa és a találmánya között, azt nem tudhatjuk. Na, de kinek ne jutna eszébe, hogy igen…

Szóval, a vattacukorral már az 1400-as években is kísérleteztek, de mivel kézi erővel próbálták előállítani az akkoriban igen költséges cukorból, nem volt egy olcsó mulatság.

De telt az idő és jött a fogorvos (aki egyébként emellett ügyvéd, író és feltaláló is volt, név szerint William Morrison, aki az édességgyártó John C. Whartonnal közösen feltalálta a vattacukorgyártó gépet 1897-ben. Akkor még nem volt sikere, viszont 1904-ben, a St. Lous-i világkiállításon taroltak vele.

A Fairy Flossnak (kb. tündérpehelynek) nevezett édességet 25 centért árulták, ami mai pénzben mérve nagyjából 6 dollárt jelent, a drágasága ellenére is 68.655 dobozzal eladtak, ami mai áron kb. 400 ezer dollárnyi bevételt hozott. Pláne jó üzlet, ha azt nézzük, hogy akkor még 4 centért adtak egy fél kiló cukrot. (Na, és mennyit kaszálhatott a fogorvos egy-két év elteltével…?)

Egyébként az általuk kitalált szerkezet működési elve a mai napig ugyanaz: ízesített kristálycukrot szórnak a nagy sebességgel forgó gép közepére, amit magas hőmérsékletre hevítenek, így megolvad és a centrifugális erő hatására kijut a fej apró lyukain. A levegővel érintkezve a cukorszálak megszilárdulnak és vattaszerűen gyűlnek össze a tálban.