Lakjunk jól – Egy szürreális lakásvásárlás

Szurrealis lakasvasarlas

 

 

Egy nagyon-nagyon furcsa lakásvásárlás története.

A Lakáskeresés című cikkben írtam már a lakáskeresésről – milyen meglepő -, most pedig a vásárlás folyamatáról fogok. Hamar lezajlott, a lakásnézéstől az ügyvédig nem telt el egy hét, viszont közben kb. kétóránként gondoltam, hogy ebből nem lesz semmi, aztán meg azt, hogy talán mégis, aztán azt, hogy de jobb lenne, ha nem is lenne semmi.

 

A lakást a Facebook Marketplace-en találtam, akkor háromnegyed órája tették fel, én voltam az első érdeklődő és első lakásnéző (és végül happy end, meg is vettem, szóval nem kellett túl sokat szórakozni vele az eladónak). Láttam a Marketplace-en, hogy magánszemély hirdeti, nem volt fent több lakáshirdetése, örültem, hogy nem kell közvetítőn keresztül tárgyalni (és pláne az ő jutalékát is kifizetni a vételárban). Ő is megörült, hogy nem közvetítő kereste, úgyhogy mindenki boldog volt.

 

Megnéztem a lakást, itt írtam róla, hogy tulajdonképpen elsőre nem tetszett, de azért beszélgettünk közben a hirdetővel. Elmesélte, hogy itt bérlők laktak, kérdeztem, hogy ő akkor nem lakott-e itt soha, mondta, hogy nem. Mivel átalakítás kellett volna ahhoz, hogy nekem végül megfelelő legyen a lakás, felajánlotta, hogy pont ilyen cégnél dolgozik, ahol lakásokat újítanak fel és tudnak segíteni, és hogy ezzel a céggel csináltak meg pár dolgot a lakásban, miután a bérlő kiköltözött.

 

Aztán meggondoltam magam az átalakításról, hogy talán nem lesz az olyan szörnyű.

Ja, igen. A hirdetésben az szerepelt, hogy 12 nm a terasz. Amikor ott voltam, feltűnt, hogy az valószínűleg ennél jóval kisebb. Kértem egy mérethelyes alaprajzot és rákérdeztem, hogy akkor mennyi is a terasz. Azt a választ kaptam, hogy 12 nm. De a kapott alaprajz alapján – ami mint utólag kiderült, közel sem volt mérethelyes, de igazából tényleg csak a terasz mérete miatt kértem, ami meg pont nem szerepelt rajta… – ki lehetett számolni, hogy annak a terasznak valóban kisebbnek kell lennie, mint 12 nm. Így kértem a társasház alapító okirata szerinti méretet, ekkor kiderült, hogy az a 12 csak 7,12 nm. Ez a méret egyébként még mindig nem kicsi, de azért meglepő volt ez az 5 nm-nyi tévedés.

 

Ezután ajánlatot tettem. Visszaírt, hogy elfogadja és intézzük az ügyvédet. Ez pénteken volt és kedd délelőttre le is leveleztem (közös e-mailben a hirdetővel együtt) az ügyvéddel, hogy megyünk hozzá a tulajdonossal. Ez az ügyvéd korábban a 13. kerületben „rendelt”, most viszont átköltözött a 12. kerületbe. Megírtam a címet a hirdetőnek, erre az volt a válasz: „uram atyám, ez nagyon messze van!” Mondom magamban, ne má’, nem 2 forintért utazunk ilyen „sokat” – mert azért nem áthidalhatatlan a két kerület közötti távolság…

 

Ezután tovább egyeztettünk pl. akarom-e a lakásban levő internetszolgáltatást vagy kiköttesse, meg mindenfélékről, majd péntek délután közli, hogy az ügyvéddel megbeszélt kedd délelőtt mégsem jó neki, „pláne, hogy a város másik végén van” és megadott három új időpontot, ami jó lenne neki a héten. Ezzel kapcsolatban visszakérdeztem, hogy milyen időintervallum lehet jó stb., erre mellékesen leírja, hogy „az a baj, hogy nem csak hozzám kell alkalmazkodni, hanem a lakás tulajához is.”

 

Na, itt sokkot kaptam! Mondom, wtf, akkor te ki a fene vagy?! Mert ugye egyszer sem kérdeztem rá, hogy ő-e a tulajdonos, de a kommunikációjából egyértelmű volt (egyértelműnek tűnt, így fel sem merült, hogy nem ő az). A legszebb, hogy az ügyvédes körlevélben sem szólt, hogy nem ő a tulajdonos, amikor kértük (de még nem kaptuk meg) az adatait. Itt kértem, hogy mielőtt az újabb időpontról egyezkedek az ügyvéddel, küldjön egy megerősítést a valódi tulajdonostól, hogy ő (is) elfogadja az ajánlatomat.

 

Na, innentől kezdett igazán szürreálissá válni. Visszaírt a hirdető, hogy nyugodtan egyeztethetek az ügyvéddel, minden rendben lesz. Válaszoltam, hogy most már ragaszkodom az ajánlat írásos elfogadásához, erre írt, hogy jogos, majd küldi. Meg is kaptam egy üres ajánlattételi nyomtatványt, amit én kitöltöttem és vártam, hogy beleírják a tulaj adatait is, plusz ott legyen az aláírás. És innentől jött a nem tudom küldeni, majd csak később, de foglald át az időpontot az ügyvédhez kontra nem foglalok, amíg nem jön az aláírt dokumentum oda-vissza kb 10-szer. Rendesen presszionált, hogy ne törődjek semmivel, legyen meg az időpont, amivel persze egyre gyanúsabb lett. Közben az ügyvédnek (és egyben a hirdetőnek is) írtam egy levelet, hogy elnézést kérek, tisztázatlan dolgok merültek fel, egyelőre LEmondom az időpontot. Erre a hirdető írt az ügyvédnek, hogy MI(!) kérünk új időpontot. Így írhattam újra az ügyvédnek, hogy bocs, ez hülye, én vagyok a megrendelő, én fizetek, én döntök, ne vegye figyelembe, ha a másik fél írogat neki. Egyébként az ügyvéd maximálisan jófej volt, szegény, mintha egy cicaharcba került volna, de még segített „nyomozni” is a hirdető, illetve a tulaj után.

 

Ekkor már szombat volt és még mindig semmi infó a tulaj kilétéről. Azt hittem, hogy valami híres ember lehet, azért „titkos” a kiléte, meg persze mindenféle átverés is eszembe jutott. Itt az ügyvéd elégge be is fosatott, hogy nekem van egy 3 napig érvényes ajánlatom, nehogy valami zűrös ügy legyen belőle. Teljesen feladtam, mire legnagyobb meglepetésemre, este megérkezett a hirdetőn keresztül a tulajdonos beleegyező nyilatkozata. Még nagyobb meglepetés az volt, hogy egy „átlagember” neve szerepelt a papíron (e-mail, telefonos elérhetőség persze nem).

 

Nagy szerencse, hogy viszonylag egyedi neve volt, így rákerestem Facebookon, Instán, Linkedinen, mindenhol és tudtam neki írni és vasárnap válaszolt is. Így végre tudtam a tulajjal kommunikálni és hagyhattam a hirdetőt. Kiderült, hogy egy roppant elfoglalt ember a tulaj (ezt NAGYON sokszor hangsúlyozta) és a hirdető egy „segítője”. Először ő is nagyon furcsán viselkedett, nem értette, hogy miért problémázok ilyen “apróságokon”, de aztán a beszélgetésünkből kiderült a „segítő” több kavarása (pl. az első ügyvédi időpontról nem is tudott a tulaj), ezután már teljesen normális lett. Kedd helyett pénteken, de szerződtünk, személyesen kedves, együttműködő volt, a „segítő” embert pedig elfelejthettük. Ja, vagyis nem teljesen, mert utána még „segített” a földhivatalban is, ahol emiatt (névváltoztatási dolog miatti átírás) várni kellett, hogy kifizethessem a végösszeget.

 

Ennyi a furcsa lakásvásárlásom története. Azt nem értem, hogy miért nem lehetett legkésőbb az ajánlatadásnál elmondani, hogy xy a tulaj, de majd a hirdető fog a nevében levelezni és utána is miért nem lehetett azt a nyamvadt papírt aláírni és visszaküldeni. Én úgy tippelem, hogy ez a „segítő” nem merte(?) zavarni a tulajt és próbált egymaga intézkedni.

Azt nem tudom, hogy akkor mi történt volna, hogy ha rákérdezek az elején, hogy ő-e a tulaj… 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook-oldalához, ne maradj le semmiről!


 



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük