Szerintem – Három pötty kaja bazi nagy tányéron?
„Mi ez, három pötty kaja egy bazi nagy tányéron?” „Ettől (kiejtve: ettű’) aztán nem lakunk jól!”
Ezek a leggyakoribb hozzászólások egy-egy neten megjelenő fine dining fogást ábrázoló kép után.
De miért csak ezek jutnak eszébe a legtöbb embernek? Ilyenkor a hozzászólókból előjön az „ősmagyar” énjük és már mondják is, hogy „az igazi magyar étel, a körömpörkölt, a tepertő, a sült csülök az valami, de mit csináljak két szál répával?”, „ez nem étel”, „nagyítóval kell ezt nézni?” és hasonlóan „humoros” kommentek.
Előrebocsátom, hogy úgy írom ezt a bejegyzést, hogy nem ettem még ilyen menüsort végig, de nagyon kíváncsi lennék rá.
Mi magyarok két vagy maximum három fogáshoz szoktunk és tudjuk, hogy ennyi alatt „kell” degeszre enni magunkat. Mert az a jó kaja, amiből sok van. Ha lelóg a rántott hús a tányérról. Ha ebéd után mozdulni sem tudunk, csak szuszogunk az asztalnál.
A fine dining menüsor 6-7 fogásból áll. A tányéron levő adagok kicsit, de mire végigesszük a sok fogást, valószínűleg nem fogunk éhezve felállni az asztaltól. De az régen rossz, ha valaki azért megy ilyen étterembe, mert éhségét akarja csillapítani. Itt másfajta hozzáállás szükséges. A fine dining egyfajta művészet, ahol az étel íze, illata, kinézete, illetve a teljes menüsor harmóniájával egyfajta komplex élményt kapunk.
Igazából nem lehet összehasonlítani a hagyományos étkezéssel, mert egyszerűen nem az a kategória. Mint például nem érdemes összehasonlítani, ha ugyanazt megnézed filmen moziban és színdarabban színházban. A moziban a hatalmas képernyőn látsz mindent, (a kelleténél is jobban) hallasz mindent, melletted a kóla és a popcorn, a vásznon minden valósághű. Ezzel szemben a színházban az egyik hátsó sorból csak kicsiben látod a színészeket, az arcukat alig, kell a képzelőerő, hogy a többfunkciós díszletből kitaláld, hogy hol vagytok, feszengsz közben kissé az elegáns ruhádban stb. Mégis, a mozizás úgy jön, hogy hmm, unatkozok, nem megyünk el moziba, nézzük meg, mit játszanak! Színházba menni pedig a mai napig egy ünnepibb esemény, amire akár egy-két hónappal korábban megveszed a jegyed, készülsz rá.
Azért sem lehet összehasonlítani a „normál” étkezést és a fine diningot, mert nyilvánvalóan nem fogja felváltani a normált az újhullámos, de ha nyitottak vagyunk az újdonságra, sok új élménnyel gazdagodhatunk. Nem is arra találták ezt ki, hogy minden nap ezt vacsorázza az ember. Ezt most ahhoz tudnám hasonlítani, hogy pl. a Mona Lisa egy gyönyörű festmény, érdemes egyszer élőben is megnézni, na de a nappalimba nem kéne, hogy folyamatosan bámuljam, egyszerűen nem az a kategória.
A fine dining egyfajta kitérő a megszokottól, ami után ugyanúgy örömmel esszük a nagymama pörköltjét, jó nagy kondérból szedve, megpúpozott tányérral, hatalmas karéj kenyerekkel kitunkolva és fényesre törölve a tányért. Meg is sértődnénk, ha csak két kiskanálnyit kapnánk belőle (bár olyan nagymama szerintem nincs, aki ne akarna degeszre etetni :))
Szóval lehet hasonlítgatni a dolgokat, de nem érdemes. Ha nem ragaszkodsz görcsösen a megszokotthoz, ahhoz, hogy „ezt így KELL” (na, ettől a KELL-től mindig égnek áll a hajam, lehet, hogy írok erről is…), akkor tegyél egy próbát, különleges élmény lesz, az biztos. Remélem, nekem is lesz benne részem valamikor.
Ti mit gondoltok erről?
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂
Képek forrása: www.google.com/finedining
15 thoughts on “Szerintem – Három pötty kaja bazi nagy tányéron?”
You must be logged in to post a comment.
A harmadik lényeges jellemző lemaradt:
1. 3 pötty kaja
2. bazi nagy tányéron,
3. aranyárban!
Igazad van! 🙂
Így igaz! 🙁
Én ettem már végig ilyen menüsort, ráadásul nem is egyszer. Ha jól van összeállítva, tökéletesen jól lehet vele lakni – főleg hogy egy ilyen étkezés elég sokáig is tart. Viszont nem érzi magát úgy utána az ember, hogy mindjárt rosszul lesz, sőt, nincs az a tipikus „ugyan jóllaktam, de mégis úgy ennék még valamit – de nem tudom mit…” típusú érzés. Szerintem ez azért van, mert egy ilyen menüsorban sok különböző tápanyag van, így a szervezet sokkal nagyobb eséllyel kapja meg, amire szüksége van, mintha egy-két féle ételből zabálnánk be jól. Kifejezetten jóleső érzés van utána az ember gyomrában, mert jól is lakott, sok különböző finomságot evett, de nem pukkad ki és nem is lett fáradt. De ennek tényleg feltétele, hogy jól legyenek összeválogatva az ételek.
Ettem már végig ilyet. Finom volt. De minden fogáshoz más bor járt, így a végére már 1 liter környékén jártunk. Be is dzsesszeltem. 🙂
🙂
Azé’ „divatból” étkezni – hát érdekes lehet.
Nos, akinek ‘fussa’ hát tegye. Jó étvágyat!
Lehet, hogy ugyanannyira jól lehet lakni vele, mint egy tányér pörivel, de mi a fene kerül benne 50x annyiba?
Az egyéb „körítés”, hogy az a bizonyos séfek séfje irányította az elkészítését, hogy egy egyébként nagyon drága helyen szolgálták fel, hogy legalább 3x annyi tányért hoztak ki nagy méltósággal és vittek vissza, mosogattak el.
A lényeg, hogy elmondhatod, hogy te is ott voltál, megengedheted magadnak, ahhoz a réteghez tartozol. Egy rokonom több ezer kilométerre jár télen nyaralni, nyáron telelni. A képen amit szokott küldeni mindig terített asztal van az összes ivó és evő eszközzel ami szóba jöhet, esetleg egy itallal a kezükben pózolva.
Ezek az ételek is ugyanabból a mű alapanyagból készülnek, mint az egyszerűbbek.
Nálam nem fognak többet kerti kakast enni az biztos.
Számold ki, hogy ha valaki meg akarna venni nálad egy kerti kakast mennyiért adnád el.
Aztán nézd meg a „fast food”-os éttermek beszállítóinál .
Érdekes ár -és minőségi különbséget fogsz találni. Akkor majd elkezded megérteni a különbséget.
Ha jól láttam valami ” Linyah ” van a cikk mellett aminek köze lehet a szerző nevéhez. Ha nem akkor ne írj névtelenül. Minden példa rossz, de a tieid nagyon azok. Semmi bajom a díszítő művészettel, de ha étteremben szolgálnak fel valamit, az hasonlítson valami olyasmihez amit el lehet fogyasztani. Ha a séfnek ilyen hajlamai vannak készítse el és állítsák ki,de ne ilyen felismerhetetlen valamiket adjanak a vendégnek, pláne úgy hogy másfél kilométeres francia neve van.
Ez nem étterembe való, s aki ezt kineveti az nem feltétlenül csak pörköltben és csülökben gondolkodik.
A „valami Linyah” jobb oldalt bemutatkozik teljes névvel és képpel is, csak szólok 🙂
De miért is ne írhatna valaki álnévveé/írói névvel?
En ettem mar hasonlo etelsort. Iszonyan draga, de kaloriaban es vitaminban pont eleg egy normal embernek, ha valaki normalisan naponta tobbszor eszik. Mi magyarok nehez eteleket es nagy mennyiseget vagyunk kepesek megenni, foleg az aki ahoz van szokva, hiszen ez egy osi magyar szokas! De manapsag bizonyos korokben ez a trend. Raadasul egeszseges.
Ha valakinek ezeket a képeket nézve az ugrik be, hogy három pötty kaja bazi nagy tányéron, az tényleg ne próbálkozzon az elfogyasztásával.
Úgyis csalódás lesz a vége.
Mint amikor az átlag paraszt kávét kér és a ristrettot látva elzavarja a pincért hogy töltsön még rá, hogy csurig legyen a bögréje ha már ennyi pénzt kifizet egy nyamvadt italért.
Azért a „három pöttyért” általában 4-5 szakács (cukrász)dolgozik (előre tervez beszerzés-, előkészítés ügyileg)össze,hogy minden a kreatív chef által elképzelt minőségben legyen a tányéron, amikor a vendég elfogyasztja.
Itt nem takarmányozás a cél.
Sokkal inkább a komplex élmény. Jó esetben hat vizuálisan-, illatában, nem csak ízében (vagy pláne emésztőszerv rendszer telítő hatásával).
Személy szerint én az egy falat élvezetet preferálom, mint megzabálni egy zsák szart (tudatosan sarkítok).
Ez a szubjektív véleményem, aminek része, hogy köszvényes vagyok (talán mert régebben én is húst zsírral zabáltam) és még hozzá cukorbeteg is.
Ha Te még egészséges (-nek gondolod magad)táplálkozz „magyarosan”!
Jó étvágyat!
A cikk írójának:
-Szvsz a fine dining ma -már- nem „újhullámos”, sok -fine diningos munkássága révén- elismert chef nyit új, saját helyet.
A gasztonómia mostanában a (minőségi alapanyagokból készült=”drága”) street food és a bistro felé ment el.
-Szóval ha úgy tetszik a fine dining megmarad igazi slow food-nak és a konzervatív értékek szerinti minőségi vendéglátásnak (mint egy szép szín a gasztonómia palettáján).