Miért nápolyi a nápolyi, ha közben bécsi?
Ropogós ostyaszeletek közé rétegezett puha krémmel hódította meg szívünket és ízlelőbimbóinkat a nápolyi. Nálunk állandó szereplője volt a spejznak, tízórai gyanánt vagy délutáni nasinak is lecsúszott egy-két szelet, kirándulásra, utazásra is vittük magunkkal, mivel nem romlandó, nem maszatolódó, egy falatban elpusztítható.
És mi köze van Nápolynak a nápolyihoz?
Azt gondolnánk, hogy ott készítették, de ez nem igaz, ugyanis Bécs az édesség forrása. Először csak mogyorós ízesítésű ostyaszeletet csináltak, ennek töltelékéhez a mogyoró viszont Nápoly környékéről származott, innen a ma elterjedt név is.
Elsőként egyébként a ma is közkedvelt gyártó, a Manner készített nápolyit 1898-ban, akkor a neve még a nem túl kreatív 293. sz. nápolyi ostya volt.
1945. májusából ez olvasható a cég krónikájában:
„Bécs áprilisi felszabadulását követően a Vörös Hadsereg az összes késztermék készletet elkobozta és autóikkal elszállították.“
Az elkobzott nápolyikat május elsején adományként szétosztották a bécsi lakosok között. Valószínűleg ez alapozhatta meg a márka igazi hírnevét, ugyanis addig kevésbé volt ismert Ausztriában.
A Manner receptje és külseje alapvetően változatlan a kezdetek óta, viszont a nevét adó mogyoró már nem Olaszországból, hanem Törökországból érkezik a nápolyiba.
Nápolyit (vagy ostyaszeletet) pedig sokféle cég kínálatában találunk különböző ízesítésű töltelékekkel megkenve, változatos formákban. Van, hogy csokiban is megmártják, így született meg az ikonikus Balaton szeletünk is.
A bejegyzést a Bijó Webáruház támogatta, ahol a nápolyik, ostyaszeletek széles választékát is megtalálod.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához, ne maradj le semmiről! 🙂
